Pici alapterületű fürdőszoba tervezése

Kis alapterületű fürdőszoba terv

Egy pici fürdőszoba tervezése mindig pozitív kihívás, mert általában az építészek erre a helységre nem hagynak túl nagy helyet. De ettől izgalmas a tervezés. A mai építészeti, elektronikai és technológiai újításoknak köszönhetően igazi egyedi, látványos megoldások használhatók ebben a helységben is!

Ebben a projektben kötöttek voltak a falak így ezen belől kellett gondolkodni. Mivel ez egy második fürdőszoba, így nem volt szükség rá, hogy minden funkció bekerüljön. Így a kád kimaradt, helyette azonban egy nagyméretű épített zuhanyzó kapott helyet.

Sokan nem is gondolnak rá, hogy egy kisebb mint 10m2-es – esetünkben 7 m2-es – helység mennyi mindennek tud helyet adni, ha az jól van elrendezve. Ebben az esetben például a tisztálkodási funkció mellet jól megfér egy rejtett mosókonyha is mosó- és szárítógéppel együtt.

Az egyik tervezet világos faererezetű burkolatot valamint, a jelenleg rendkívül divatos és elegáns márvány mintázatú falburkolatot kapott. Egy nagy méretű zuhanyzó, egy mosdókagyló valamint egy szekrnybe rejtett mosókonyha kiapott helyet.

A másik tervnél meleg barna színű burkolatot kapott a fürdő. Itt is egy nagy méretű zuhanyzó, két mosdókagyló és szintén egy szekrénybe rejtett mosókonyha kapott helyet:

Egy ünnep hat köntösben 5. rész

RETRO KARÁCSONY

A retro nem feltétlen a leg felkapottabb lakberendezési stílus napjainkban. Azonban annál inkább izgalmas, színes. Ennek megfelelően a retro karácsony is csak színes és mozgalmas lehet. Sokaknak csal mosolyt az arcára.

A retro a hatvanas-hetvenes évek darabjait sorakoztatja fel. Az igazi retro jellemző a harsány színek, geometrikus minták. Sokaknak ez manapság elképzelhetetlen, de ha látunk egy retro fotót, mégis melegséggel tölti el a szívünk. Ha pedig egy retro berendezést és egy gyönyörű karácsonyfát bizony bizony sokaknak a régi családi karácsonyokat idézi.

i.pinimg.com

jcwebbstudios.com

tumblr.com

Fényes, csillogó karácsonyfadíszek a szivárvány minden színében. A hagyományos gömb díszek új izgalmas mintákat, formákat kaptak és persze a karácsonyi figurák száma kifogyhatatlan.

ebay.com

pinterest.de

Napjainkban a retrot kicsit visszafogottabban, már inkább csak más stílusokkal keverve alkalmazzák. Ilyen például amikor a közkedvelt skandináv stílust megfűszerezik egy kis retróval.

heyletsmakestuff.comDe egy klassz fém kép is feldobja a szoba hangulatát meleg színeivel, mozgalmas, vicces pillanataival.

zazzle.com

A retro egy vidámságot, boldogságot sugalló stílus. Szép ha rendezett, de egy kis „kupleráj” is jól elfér benne nagyobb feltünés nélkül.

Ez egy igazán különleges, egyéni stílus karakteres stílusjegyekkel, ezért akik ezt választják szintén nagyon karakteres emberek.

De válasszon bárki, bármilyen stílusú karácsonyi dekorációt otthonába a lényeg, hogy szeretettel töltse el a készülődés.

Békés készülődést mindenkinek!