Pompás étkezők

Mi is az étkező: Ha csúnyán le szeretném egyszerűsíteni, akkor azt mondanám, hogy az a helység, ahol az emberek rendszeresen, ülve ételt és italt fogyasztanak. De tényleg csak ennyi lenne ez a helyiség? Persze hogy nem! Kicsit utánajárunk, milyen is volt régen és most ez a helység.

Az étkező, mint különálló helység napjainkban reneszánszát éli. A múlt században az étkező helység, szalon volt a társasági élet legfontosabb színtere. Itt találkoztak az emberek és vitatták meg egy finom étel közben a politikai-, vagy éppen sport kérdéseket, itt döntöttek üzleti stratégiákról stb.

Aztán a modernizáció, a rohanó életmód, kicsit megfosztotta fényétől ezt a helységet és magát a funkciót. Az étkezők mérete egyre kisebb és kisebb lett. Hisz nem volt idő már órákat üldögélni az ételek felett és cseverészni. Jó esetben egy család naponta egyszer használta csak ezt a helységet. Így kicsit funkcióját is vesztette.

Majd beköszöntöttek a reggelizőpultok, melyek éppen annyi helyet biztosítanak, hogy az ember egy gyors kávé, reggeli vagy talán egy rendelt, melegített gyorsétel elfogyasztására alkalmasak. Ekkor az étkezők, kicsit mostoha helyzetbe kerültek. Sokan csak tárolásra, „lepakolásra” használták eme régen szeretett helyet.

Azonban mikor hazánkban is elterjedt az amerikai konyhás nappalik szeretete, az étkező újra visszakerült jól megérdemelt helyére a középpontba. A közös légtérnek köszönhetően, már nem egy leszeparált, behatárolt tér többé, hanem a nagy egész része! Itt együtt tud lenni a család, még akkor is ha a felnőtteknek egyéb kötelezettségeik is vannak más helységben. Mire is gondolok? Például ha anya főz, még tud kommunikálni az étkezőben játszó vagy épp tanuló gyerekekkel.

De milyen funkciókat tölt be igazából ez a helység?

  • napi étkezés: a napi rohanó életben, stresszes munkatempóban minden családnak szüksége van arra, hogy legalább naponta egyszer leüljön és elköltsön együtt egy finom vacsorát, mert eközben mindenki kibeszélheti a napját erősítve ezzel a család egységét
  • ünnepi alkalmak: azt hiszem, ezt nem is kell részleteznem. Legyen az születésnap, évforduló vagy csak a szokásos heti baráti összejövetel, hol férne el a legtöbb ember kényelmesen, ha nem az étkezőasztal körül
  • gyermekek használatában: az étkezőasztal méretének köszönhetően rengeteg lehetőséget kínál ez a helység a gyermekek számára is, legyen szó kirakóról, festegetésről vagy akár tanulásról.
  • dolgozó helység: ha nincs a lakásnak külön dolgozó céljára kialakított helység az étkező rendkívül jó kis dolgozósarok funkciót tud betölteni.
  • konyhai kiegészítés: az étkező asztal méretének köszönhetően nagyon jó kiegészítése a konyhának, mikor egy-egy nagyobb főzőcske vagy esetleg sütögetés zalik.

Tehát a lényeg, hogy az étkező helység igenis egy nagyon fontos, több funkciós helység, melyről nem szabad megfeledkezni és mivel ilyen sok funkciónak tud helyt adni tiszteljük meg egy szép „köntössel”. Az étkező egy közlés is az elképzelésünkről a világ felé, rendkívül jól kifejezi stílusunkat.

Összegyűjtöttem, néhány pompás étkezőt képekben. Remélem sokan megtalálják saját stílusukat benne.

Klasszikus étkező
Klasszikus étkező
exoticexcess.com
Klasszikus étkező
amini.com
Klasszikus étkező
zyhomy.com
Modern étkezők
Modern étkező
luxxu.net
Modern étkező
etsy.com
Modern étkező
casinobonuswow.blogspot.com
Skandináv étkezők
Skandináv étkező
architecturaldigest.com
Skandináv étkező
smartfurniture.com
Skandináv étkező
nordiccalm.com

 

Minimál étkező
Minimál étkező
jdpinteriors.com
Minimál étkező
cocolapinedesign.com
Minimál étkező
freshouz.com
Retro étkező
Retro étkező
in2homedecor.com
Retro étkező
uglyhousephotos.com
Retro étkező
atomic-ranch.com
Neo-Barokk étkező
Neo-barokk étkező
i.pinimg.com
Neo-barokk étkező
i.pinimg.com
Neo-Barokk étkező
i.pinimg.com
Romantikus étkező
Romantikus étkező
ebay.com
Romantikus étkező
domino.com
Romantikus étkező
facebook.com

 

French Counry étkező
French Country étkező
blueeggbrownnest.com
French Country étkező
carribeanpic.com
French Counry étkező
homebunch.com