A lakberendező feladata sokban hasonlít a belsőépítész feladataihoz. A belsőépítész helységeket tervez az OTÉK és a HÉSZ figyelembevételével, a lakberendező pedig ezeket a helységeket tölt meg élettel. Színeket, bútorokat, elrendezéseket tervez, hogy a benne lakó személy vagy család igényeit a legjobban szolgálja.
Én mint győri lakberendező azt szeretném elérni, hogy minden lakótér életre keljen. Otthonná válljon. Jól szervezett, de élhető és szerethető legyen. Fontos, hogy az otthonunk szolgáljon minket, ne pedig mi az otthonunkat.
Egy jól szervezett otthonban mindennek megvan a helye és funkciója, így már a pakoláson, takarításon sem kell többé aggódni. Minimális idő ráfordítással, szinte varázsütésre rendeződik minden…
Az épület teste több különálló részből áll, amelyekből a függőleges falak egy része ötszög alakú. Ezért lett az épület neve a „PENTAHOUSE” (nem „penthouse”).
Az építésztől: A ház alakját a hegyek ihlették, ezért a projekt alap elképzelése, hogy a ház falainak nagy része nem egyenes , hanem ferde, mint a hegyek vonulata. Ugyanezen okból az alapanyagként a betont választották, ami szintén a nyers kőzetre utal.
A házat minimalista stílusban tervezték, bár utalások láthatók a dekonstruktivizmusra. A nagy betonfelületek kontrasztot alkotnak a nagy üveg felületekkel, ami könnyedebbé teszi az épületet. Bár az épület helyenként kissé monumentálisnak tűnik, ez egy „családi ház”, amint azt az épületen belüli helyiségek átgondolt megosztása bizonyítja, amely megfelel a legtöbb család igényeinek.
A ház kialakítását egy testre szabott kerttervezés egészíti ki, amelynek betonburkolatai részben az ötszög tervén alapulnak.
Egy kedves fiatal házaspár keresett meg azzal a kéréssel, hogy újonan épülő otthonuk terveit nézzük át. Az építkezés egyik legjobb szakaszában kerestek meg, hiszen még csak a főfalak álltak, a válaszfalak még alakíthatóak voltak.
Elkészítettem három elrendezési tervezetet az életvitelüknek megfelelően, melyből kiválasztották a számukra legkedvesebbet.
Az összesen 30,19 m2-es területet az eredeti terveken az alábbiak szerint oszlott meg: előszoba 5,08 m2 ; konyha-étkező 8,08 m2; nappali 17,03 m2. Ezek első látásra jó méretek…de
A pár szeretett volna reggeliző pultot és bővíthető étkezőt is… így egy kicsit tologatva a zóna határokat, megszüntettünk egy pengefalat és megnöveltük egy méter hosszan teljes széleségben a konyha étkező méretét a nappali irányába. Ezekbe a méretekbe már a pár elképzelése is belefért.
Alapvető kérés volt, hogy az új bútorok mellé a meglévő bútorokat is tervezzük be.
Ezen változtatások tükrében születtek az alábbi tervek:
Előszoba
Igyekeztem a maximális helykihasználásra és ezért egyedi beépített előszobabútort terveztem.
Ez alkalmas kabátok és egyéb holmik tárolására, elrejtésére. Az előszoba folyosó részében kapott helyet a cipőtárolás.
Konyha
A konyha fontos részt kapott a tervezésbe, eddig ugyanis igen kicsi területen tudott szorgoskodni a háziasszony. Aki rendszeresen főz, az pontosan tudja miről beszélek, ezért a lehető legnagyobb, legpraktikusabb konyhát igyekeztem megtervezni.
Az „U” alak kényelmes mozgástbiztosít, ahol minden funkció könnyen elérhető. A reggelizőpult pedig több funkciót is ellát. Amennyiben nem folyik ott étkezés, tökéletes hely a főzési előkészületekhez.
Étkező
Az étkezőt is bővíthetőre kellett tervezni akár vendégek érkeznek vagy ha bővül a család, minden igényt kiszolgáljon.
Itt kapott még helyet a kamraszekrény is.
Nappali
A nappali – bár csíptünk le belőle egy kicsit, még mindig elég tágas és komfortos maradt a család számára.
A reggelizőszékek pedig kifordítva fotelként szolgálnak egy-egy baráti vagy családi összejövetel esetén.
Mivel a legtöbb bútor színe fehér vagy szürke ezért a fal mintázásával és színes kiegészítőkkel dobtam fel a lakás hangulatát.
Bízom benne, hogy a megvalósítás után sok-sok boldog, kényelmes évet tölt el itt majd a házaspár.
2018-ban a Média Építészeti Díját egy ipari épület nyerte: az új Győr-Gönyű Közforgalmi Kikötő. A listán ez a második ipari funkciójú épület a Budafok kocsiszín után, és már ez is jelzi, hogy az ipari építészet terén régóta tartó teljes igénytelenség és sivárság állapota kezd megváltozni, vagy legalábbis megjelentek az első fecskék. Jobb alkotások ezen a téren utoljára az 1970-es években jöttek létre, azóta jórészt semmi nem történt, csak az egyre lehangolóbb betonsilók és fémdobozok szaporodtak.
Galéria: Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez így legyen. A Győr-Gönyű kikötő irányítóépülete és szervízállása az egyik kritikusnak Bán Ferenc legendás tokaji nyaralóját és a Lupa-sziget lábakon álló víkendházait juttatta eszébe, de a merészen víz fölé ugró, üvegablakos tömeg engem határozottan Zaha Hadid római MAXXI múzeumára emlékeztet. Nyilván lehetne még rengeteg előképet találni, a lényeg nem is ez – hanem, hogy egy kikötői irányítóépület kapcsán egyáltalán lehetséges építészetről beszélni.
Az említett kiugró épülettestben egyébként a tárgyaló kapott helyet, amelynek belsejéből a nagy üvegablakokon át szép kilátás nyílik a folyami tájra, a Mosoni-Duna torkolatára. Ezzel együtt ez egy kemény épület, inkább az építészek szívét dobogtatja meg, mint a nagyközönségét és a szépsége is ipari szépség: látszóbeton, rozsdamentes acél, szürke és fehér színek, hegyes, szögletes formák. Látszik rajta, hogy ide nem a kilátásban gyönyörködni járnak az emberek, hanem sódert kirakodni uszályokból. A környezet ugyancsak markánsan indusztriális, tehervágányok, utak és tárolók veszik körül, egy ipari park kellős közepén található, két német tulajdonú, nemrég idetelepült acélgyár között, szóval ne ide tervezzék a következő nyaralásukat.
tervező: Korompay Attila – Térhálózat, Hatvani Ádám, Dékány Tibor – sporaarchitects
Ez a moduláris design éjjeliszekrény gyönyörűen ötvözi a fémet és a fát.
Fail Gilmanov egy orosz építész, aki szabadidejében egyedi berendezési tárgyakat tervez. Mivel aktív építész így nem tud túl sok időt szentelni ennek a szenvedélyének, elsősorban ismerősöknek tervez. Tervezői vénája a célt szolgálja, hogy minél praktikusabb, hasznosabb darabokat tervezzen.
Ezt a design éjjeliszekrényt elsősorban a hálószobába szánta, hogy esztétikusan tudja megoldani a tárolást.
Ezt az éjjeliszekrényt a saját kényelmére tervezte több funkciósnak. Lehet használni asztalkának, padnak, polcnak vagy akár komódnak is.
A különleges formának köszönhetően a bútor átforgatásával új és új formát, funkciót kaphatunk.
Tehát ez a bútor az egyszerű éjjeliszekrényből akár komplett polc vagy padsor is lehet az elemek egymásra vagy egymás mellé helyezésével. Aki egy egyszerű mégis izgalmas darabot szeretne otthonába mindenképp ajánlom.
Jól illeszkedik az industrial vagy a modern stílusba is.
Mikor elérkezik az anyaság ideje és bennünk növekszik egy baba, csak arra tudunk gondolni, hogy mi mindent szeretnénk megadni annak parányi csöppségnek. Szeretnénk természetes ételeket, italokat adni-, megóvni attól, hogy elessen és megüsse magát-, és inspiráló környezetet mely az adott életkorban a leg ideálisabb az Ő számára.
A mai gyerekszoba divat kicsit egyhangú, persze ezzel nem kritizálnék senkit, hisz a szürke alapszín mesésen kiemeli a többi szín hangulatát.
Minden gyerkőcnek, minden életszakaszban más és más ingerre van szüksége. Baba korban például nem a színek, hanem a fekete-fehér ütemesen ismétlődő minták keltik fel az érdeklődésüket. Majd ahogy cseperednek a rikító színek – piros, sárga, kék – lesznek érdekesek számukra. Persze ezzel is érdemes vigyázni! Hisz ha túl sok színt zsúfolunk be a szobácskájába, nem fog tudni pihenni, hiszen folyton ingerelni fogják a színek.
A leg ideálisabb megoldás talán, mikor egy pasztell alapot adunk a szobának – lehet az sárga, kék, zöld vagy akár szürke – és csak az egyik falat emeljük ki egy leheletnyit erősebb színnel. Ezzel már megteremtjük a kontrasztot, de mégsem stimuláljuk túl a gyermek agyát. Hisz ha belegondolunk, a játékok, amikkel játszik a szivárvány ezer színében pompázik.
A színek mellett ma újra nagy divatja van a tapétáknak. Első körben ebből hozok most párat:
A tapétákat népszerűségben követik a falmatricák és a fotótapéták. Mindkettő elemekre van vágva és a felhelyezésnél kell ügyelni rá, hogy minden darab a helyére kerüljön.
etsy.com etsy.commomtastic.com
Remélem tudtam mutatni a szürke sémán kívül is szép baba és gyerekszobákat, melyek biztonságot, boldogságot biztosítanak a kis jövevényeknek.
Akik követik az oldalam, azok már tudják, hogy sikeresen vizsgáztam lakberendezésből. Így én is azok közé csatlakozhatok, akiknek a hobbija a munkája. Sokan évek óta követik oldalam, nekik külön köszönöm a kitartást és az ösztönzést, hogy tovább képezzem magam. Bízom benne, hogy még több hasznos cikkel és inspiráló képpel segíthetem a felújítani vágyókat és a nézelődőket.
A vizsgamunkám Glamour stílusban készült, egy 20 éves fiatal modell hölgy számára. Nem állandó tartózkodásra használja, kizárólag akkor, mikor Busapesten van fotózása. A lakást alkalmassá kellett tenni pihenésre és társas összejövetelekre, valamint teret kellett biztosítani a hölgy hobbijának is, ami a fotózás.
A tervezést végigkíséri a Glamour stílus csillogó nagyvonalúsága, miközben az egyedi bútorok, több funkciót is betöltenek.
A társalgóban elhelyezett üveg asztal a kényelmes fotelekkel alkalmas egy barátnős beszélgetésre, de méreteinek köszönhetően akár egy komplett ebéd vagy vacsora is elkölthető mellette.
Az ablak alatt egy alkotó kuckó került kialakításra, amibe egy monitor/tv-t rejtettem, így ha retusálni szeretné a képeit egyetlen mozdulattal felnyitja a szekrényt és hozzáfér minden szükséges kütyühöz. Ha pedig csak pihenni szeretne, megnézheti a kényelmes párnáknak dőlve a kedvenc filmjét.
A konyha is több funkciós. A bár alkalmas egy finom koktél iszogatására a barátokkal, de egy finom reggeli elfogyasztásához is tökéletes reggelizőpult.
A többi részlet bízom benne magáért beszél…
Akkor íme a képek és akit érdekel, lejjebb a teljes vizsgamunkámat megtekintheti. Ez kicsit rálátást ad a munkámra, hogy miben lehet azok segítségére, akik most tervezik vagy már nyakig benne vannak az építkezésben, felújításban.
A konyhai rendszerezés elengedhetetlen tervezési szempont minden konyha kialakításánál. Ha nem gondolunk erre, abba a hibába eshetünk, hogy kedvenc edényeinknek, konyhai kellékeinknek nem lesz helye vagy csak sok-sok pakolás árán féünk hozzájuk. És hát ki szeret így főzni?
Nagyon fontos, hogy minden amire rendszeresen szükségünk van az könnyen elérhető helyen legyen és ha előre betervezzük egy centivel sem foglal több helyet, mint amire szükség van.
Vegyük sorra, mi is az amit használunk a konyhába?
A legelső és legfontosabb maga a konyhapult. Nagyon fontos, hogy a mérete – ha már egyedi bútort tervezünk – alkalmaszkodjon a magasságunkhoz, így kényelmesen elvégezhetők lesznek az előkészületek – pucolás, aprítás – elvégzése is. A konyhapult mélysége általában 60-80 cm között mozog (ha nem teszünk rejtett tárolókat), a magassága pedig 86-90 cm között. Ha konyha szigetet is tervezünk arra kell odafigyelni, hogy a pult és a sziget közötti távolság 100-120 cm között legyen.
Ha meg van a konyhapultunk, szigetünk már csak be kell rendezni. Első eszközök, melyeket használunk az előkészítésnél, főzésnél azok a kések, pucolók, vágódeszkák, serpenyők és edények.
Nézzül előbb a kések és egyéb kézi eszközök tárolását. Az első kép talán kicsit túlzó és egy gurmé konyhában tudnám elképzelni, de egy rendkedvelő otthonában is úgyszintén.
A következő használati tárgyaink az edények, serpenyők. Mivel ezek általában nem csak kis méretűek, át kell gondolni, mit hová tegyünk úgy, hogy az jól áttekinthető, hozzáférhető legyen.
Hamarosan itt az ünnep. A ráhangolódás már elkezdődött a böjti időszakkal. A húsvéti várakozás, kicsit magában hordozza a tavaszra való vágyakozást is. Idén elég későn van – naptár szerint – a húsvét és nagyon kedvező az időjárás is a szabadban növekvő virágok számára is. Ennek köszönhetően, idén még több, színesebb virágot csodálhatunk meg az ünnep alkalmából.
A tavasz és a húsvét hangulatát könnyedén bevihetjük az otthonunkba, még ha este meg is kell még gyújtani a kandallót, egy szépséges tavaszi virágdísz hamar feldobja a hangulatunkat.
Hoztam néhány ötletet, hogy egy váza és néhány zöldség, virág és dekorációs kiegészítő segítségével milyen klassz dekorációt készíthetünk az asztalra.
thecuddl.com
Ehhez a dekorációhoz nem kell sok idő és minden hozzávaló beszerezhető bármely nagyáruházban:
Nézzük tovább, milyen zöldségek alkalmasak még dekorációra, ami kapcsolódik a húsvéti nyuszihoz, csibéhez … nézzünk egy káposztás ötletet
drivenbydecor.com
Most jöjjön egy kicsit talán még rendhagyóbb ötlet, természetesen ez a zöldség is szorosan kapcsolódik a tavaszhoz. Az első friss zöldség a kertből a zöldhagyma és fehér tulipánnal egészen különleges párost alkotnak.
littlepieceofme.com
Bízom benne, hogy tudtam néhány érdekes és szép dolgot mutatni, amik igazán kreatívak és talán kicsit eltérnek az előre gyártott, megvásárolható dekorációktól. Egy kis kézügyesség és máris egyedi díszekben gyönyörködhetnek a vendégek.