Előszoba, nappali, étkező konyha 30 m2-en

modern lakás berendezése

Egy kedves fiatal házaspár keresett meg azzal a kéréssel, hogy újonan épülő otthonuk terveit nézzük át. Az építkezés egyik legjobb szakaszában kerestek meg, hiszen még csak a főfalak álltak, a válaszfalak még alakíthatóak voltak.

építés alatt álló lakás

Elkészítettem három elrendezési tervezetet az életvitelüknek megfelelően, melyből kiválasztották a számukra legkedvesebbet.

Az összesen 30,19 m2-es területet az eredeti terveken az alábbiak szerint oszlott meg: előszoba 5,08 m2 ; konyha-étkező 8,08 m2; nappali 17,03 m2. Ezek első látásra jó méretek…de

A pár szeretett volna reggeliző pultot és bővíthető étkezőt is… így egy kicsit tologatva a zóna határokat, megszüntettünk egy pengefalat és megnöveltük egy méter hosszan teljes széleségben a konyha étkező méretét a nappali irányába. Ezekbe a méretekbe már a pár elképzelése is belefért.

Alapvető kérés volt, hogy az új bútorok mellé a meglévő bútorokat is tervezzük be.

Ezen változtatások tükrében születtek az alábbi tervek:

Előszoba

Igyekeztem a maximális helykihasználásra és ezért egyedi beépített előszobabútort terveztem.

Ez alkalmas kabátok és egyéb holmik tárolására, elrejtésére. Az előszoba folyosó részében kapott helyet a cipőtárolás.

Konyha

A konyha fontos részt kapott a tervezésbe, eddig ugyanis igen kicsi területen tudott szorgoskodni a háziasszony. Aki rendszeresen főz, az pontosan tudja miről beszélek, ezért a lehető legnagyobb, legpraktikusabb konyhát igyekeztem megtervezni.

Az „U” alak kényelmes mozgástbiztosít, ahol minden funkció könnyen elérhető. A reggelizőpult pedig több funkciót is ellát. Amennyiben nem folyik ott étkezés, tökéletes hely a főzési előkészületekhez.

Étkező

Az étkezőt is bővíthetőre kellett tervezni akár vendégek érkeznek vagy ha bővül a család, minden igényt kiszolgáljon.

Itt kapott még helyet a kamraszekrény is.

Nappali

A nappali – bár csíptünk le belőle egy kicsit, még mindig elég tágas és komfortos maradt a család számára.

A reggelizőszékek pedig kifordítva fotelként szolgálnak egy-egy baráti vagy családi összejövetel esetén.

Mivel a legtöbb bútor színe fehér vagy szürke ezért a fal mintázásával és színes kiegészítőkkel dobtam fel a lakás hangulatát.

Bízom benne, hogy a megvalósítás után sok-sok boldog, kényelmes évet tölt el itt majd a házaspár.

Színes gyerekszoba

Színes gyerekszoba inspirációk

Mikor elérkezik az anyaság ideje és bennünk növekszik egy baba, csak arra tudunk gondolni, hogy mi mindent szeretnénk megadni annak parányi csöppségnek. Szeretnénk természetes ételeket, italokat adni-, megóvni attól, hogy elessen és megüsse magát-, és inspiráló környezetet mely az adott életkorban a leg ideálisabb az Ő számára.

A mai gyerekszoba divat kicsit egyhangú, persze ezzel nem kritizálnék senkit, hisz a szürke alapszín mesésen kiemeli a többi szín hangulatát.

Minden gyerkőcnek, minden életszakaszban más és más ingerre van szüksége. Baba korban például nem a színek, hanem a fekete-fehér ütemesen ismétlődő minták keltik fel az érdeklődésüket. Majd ahogy cseperednek a rikító színek – piros, sárga, kék – lesznek érdekesek számukra. Persze ezzel is érdemes vigyázni! Hisz ha túl sok színt zsúfolunk be a szobácskájába, nem fog tudni pihenni, hiszen folyton ingerelni fogják a színek.

A leg ideálisabb megoldás talán, mikor egy pasztell alapot adunk a szobának – lehet az sárga, kék, zöld vagy akár szürke – és csak az egyik falat emeljük ki egy leheletnyit erősebb színnel. Ezzel már megteremtjük a kontrasztot, de mégsem stimuláljuk túl a gyermek agyát. Hisz ha belegondolunk, a játékok, amikkel játszik a szivárvány ezer színében pompázik.

A színek mellett ma újra nagy divatja van a tapétáknak. Első körben ebből hozok most párat:

Tapéta gyerekszobába
successfulworkplace.org
Zöld levélmintás tapéta gyerekszobába
projectnursery.com
Virágos tapéta gyerekszobába
projectnursery.com

A tapétákat népszerűségben követik a falmatricák és a fotótapéták. Mindkettő elemekre van vágva és a felhelyezésnél kell ügyelni rá, hogy minden darab a helyére kerüljön.

Falmatrica gyerekszobába
etsy.com
Fotótapéta gyerekszobába
etsy.com
momtastic.com

Remélem tudtam mutatni a szürke sémán kívül is szép baba és gyerekszobákat, melyek biztonságot, boldogságot biztosítanak a kis jövevényeknek.

Seres-Ölveczki Kriszta otthontervező,  lakberendező


Hasonló cikkek GYEREKSZOBA témában:

GYEREKSZOBA – KÖZÖS FIÚ LÁNY SZOBA – 20 KIVÁLÓ ÖTLET HOGYAN RENDEZD BE!

Praktikus konyhai rendszerezés

Konyhai renndszerezés

A konyhai rendszerezés elengedhetetlen tervezési szempont minden konyha kialakításánál. Ha nem gondolunk erre, abba a hibába eshetünk, hogy kedvenc edényeinknek, konyhai kellékeinknek nem lesz helye vagy csak sok-sok pakolás árán féünk hozzájuk. És hát ki szeret így főzni?

Nagyon fontos, hogy minden amire rendszeresen szükségünk van az könnyen elérhető helyen legyen és ha előre betervezzük egy centivel sem foglal több helyet, mint amire szükség van.

Vegyük sorra, mi is az amit használunk a konyhába?

A legelső és legfontosabb maga a konyhapult. Nagyon fontos, hogy a mérete – ha már egyedi bútort tervezünk – alkalmaszkodjon a magasságunkhoz, így kényelmesen elvégezhetők lesznek az előkészületek – pucolás, aprítás – elvégzése is. A konyhapult mélysége általában 60-80 cm között mozog (ha nem teszünk rejtett tárolókat), a magassága pedig 86-90 cm között. Ha konyha szigetet is tervezünk arra kell odafigyelni, hogy a pult és a sziget közötti távolság 100-120 cm között legyen.

Ha meg van a konyhapultunk, szigetünk már csak be kell rendezni. Első eszközök, melyeket használunk az előkészítésnél, főzésnél azok a kések, pucolók, vágódeszkák, serpenyők és edények.

Nézzül előbb a kések és egyéb kézi eszközök tárolását. Az első kép talán kicsit túlzó és egy gurmé konyhában tudnám elképzelni, de egy rendkedvelő otthonában is úgyszintén.

Konyhai evőeszköz rendszerezés

cnccookbook.com
Konyhai eszköz rendszerezés
marthastewart.com
Konyhai rendszerezés

marthastewart.com
Konyhai rendszerezés
buzzfeed.com
Konyhai rebdszerezés

orderlydrawer.com

A következő használati tárgyaink az edények, serpenyők. Mivel ezek általában nem csak kis méretűek, át kell gondolni, mit hová tegyünk úgy, hogy az jól áttekinthető, hozzáférhető legyen.

Serpenyő rendszerezés
architectureartdesigns.com

realivin.net
edény rendszerezés
primcousa.com
Edény és fedő rendszerezés
instagram.com

Ha az edényünk a tűzhelyen, jöhet a főzés művészi része a fűszerezés. Fontos, hogy közel helyezzük el a főzőlaphoz és jól áttekinthető legyen.

Fűszertató a hűtőn
thepioneerwoman.com
Fűszertartó szekrény
qoster.com
Fűszerek
vk.com
Fűszertartó
buzzfeed.com

És ha minden a helyén van, nem sülhet ki más mint ínyenc finomság a konyhánkban. Jó étvágyat mindenkinek!

Húsvéti zöldséges-virágos asztal dekorációk

Különleges húsvéti asztal dekorációk

Hamarosan itt az ünnep. A ráhangolódás már elkezdődött a böjti időszakkal. A húsvéti várakozás, kicsit magában hordozza a tavaszra való vágyakozást is. Idén elég későn van – naptár szerint – a húsvét és nagyon kedvező az időjárás is a szabadban növekvő virágok számára is. Ennek köszönhetően, idén még több, színesebb virágot csodálhatunk meg az ünnep alkalmából.

A tavasz és a húsvét hangulatát könnyedén bevihetjük az otthonunkba, még ha este meg is kell még gyújtani a kandallót, egy szépséges tavaszi virágdísz hamar feldobja a hangulatunkat.

Hoztam néhány ötletet, hogy egy váza és néhány zöldség, virág és dekorációs kiegészítő segítségével milyen klassz dekorációt készíthetünk az asztalra.

Húsvéti asztali dekoráció répával és virágokkal
thecuddl.com

Ehhez a dekorációhoz nem kell sok idő és minden hozzávaló beszerezhető bármely nagyáruházban:

És még egy szép megoldás. Répa helyett spárgával.

Húsvéti asztali dísz spárgával és tulipánnal
pamperedchef.com

Nézzük tovább, milyen zöldségek alkalmasak még dekorációra, ami kapcsolódik a húsvéti nyuszihoz, csibéhez … nézzünk egy káposztás ötletet

Húsvéti asztali dísz káposztából
drivenbydecor.com

Most jöjjön egy kicsit talán még rendhagyóbb ötlet, természetesen ez a zöldség is szorosan kapcsolódik a tavaszhoz. Az első friss zöldség a kertből a zöldhagyma és fehér tulipánnal egészen különleges párost alkotnak.

Húsvéti dekorációs csokor újhagymával
littlepieceofme.com

Bízom benne, hogy tudtam néhány érdekes és szép dolgot mutatni, amik igazán kreatívak és talán kicsit eltérnek az előre gyártott, megvásárolható dekorációktól. Egy kis kézügyesség és máris egyedi díszekben gyönyörködhetnek a vendégek.

Kellemes készülődést!


Hasonló cikkek DEKORÁCIÓ témában:

Fürdőszoba, mint a trópusokon…

Zöld fürdőszoba

A fürdőszoba sokszor aprócska helyet foglal el ha az alapterültét nézzük, azonban ha az életünkben betöltött szerepét, akkor igen nagyot!

Minden napunk a fürdőszobában kezdődik és ott is ér véget. Reggel a készülődés, nyüzsgés helyszíne, esete pedig a kikapcsolódásé. Ezért nagyon fontos, hogy a fürdőszoba kielégítse minden igényünket praktikai és esztétikai szempontból is.

A fürdőszoba tervezésénél alaposan végig kell gondolni, hogy mi az amire szükségünk van. Miket szeretnénk tárolni és mi az, aminek feltétlenül kéznél kell lenni.

Fontos szempont az is, hányan használják a fürdőszobát. Ez meghatározza a beépítendő szanitereket és azokat számát is a hely függvényében.

A fent leírtak az elsődleges gondolatok egy fürdőszoba tervezésénél, pedig legalább ilyen fontos, hogy ez a helység nyújt lehetőséget a privát szférának, elvonulásnak, relaxációnak. A ház csendes helye.

Ön gondolt már úgy a fürdőszobára mint a nyugalom szigetére? Ha még nem engedje meg, hogy hozzak néhány példát. Ebben a cikkben kimondottan az eső erdők hangulatát hívom meg a fürdőszobába.

trópusi fürdőszoba
backyardmastery.com

Az esőztető zuhany elengedhetetlen kelléke egy ilyen helységnek.

Trópusi hangulatú fürdőszoba
sortrature.com
Trópusi zuhany
onekindesign.com
Trópusi hangulatú zuhany
airows.com

Ha trópusi hangulatú fürdőszobát emlegetünk mindenkinek első ötlete egy esőztető zuhany, pedig a is kád épp olyan tökéletes kiegészítője egy ilyen helységnek. Sőt! Nincs is jobb mint relaxálni a nagy zöld levelek alatt…

Trópusi fürdőszoba káddal
buzzfeed.com
Trópusi hangulatú fürdőszoba káddal
lonny.com
Trópusi fürdőszoba
flavorwire.com
Trópusi fürdőszoba
moercar.com

Szóval trópusi hangulatot teremthetünk bármilyen fürdőszobában, bármelyik szaniterrel. A hangulat elengedhetetlen kellékei a természetes kövek és a nagy levelű zöld növények.

Remélem gondolatindító képeket hoztam ma is! Jó tervezgetést!

Még idén piacra dobják a napelemes tetőcserepet, egy sor beruházást indít a top100-as magyar cég

Napelemes tetőcserép

Jól megy a Terránnak, bővítik a kunszentmiklósi gyárat és új telephelyet építenek Bólyon. Sőt, az idei évben már kereskedelmi forgalomba kerül az energiatermelő Generon cserép is, amelytől sokat vár a cég.

Hasít a cserépgyártó Terrán: a magyar piacon 33 százalékos részesedéssel továbbra is piacvezető és a csoportszintű bevétel elérte a 14 milliárd forintot – áll a cég 2018-as üzleti évét összegző közleményben.

Az összbevételből közel 8 milliárd forintot tett ki a magyar piac forgalma, míg a gyártási volumen 18,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Gódi Attila, a Terrán ügyvezetője az építőipari boom és a családi otthonteremtési kedvezmény miatt további növekedésre számít, ezért további beruházásokra készülnek:

bővítik a kunszentmiklósi gyár kapacitását, felhúznak egy második üzemet is a 2008 óta működő egység mellé, a bólyi ipari parkban pedig egy teljesen új telephelyet hoznak létre.

A tervek szerint mindkét beruházásba belevágnak 2019-ben.

Napelemes tetőcseép
Gódi Attila, a Terrán ügyvezetője / Forbes archív, Orbital Strangers

Legutóbb Romániában, Aranyosgyéresen nyitott modern betoncserépgyárat a Terrán, ezzel a csoportnak összesen négy, a két hazai (Bóly, Kunszentmiklós) és a szlovákiain (Vlcany, avagy Farkasd) túl már romániai gyártóüzeme is van. Tavaly ősszel átadták a napelemparkot is, ami a bólyi üzemet látja el villamos energiával: a kiserőmű összesen 1 600 darab szolártáblából áll, és az üzem melletti egy hektáros területen helyezkedik el. A tervezést és az engedélyeztetést követően három hónap alatt készült el, a beruházás teljes költsége közel 170 millió forint volt.

A Terrán rendre szerepel a 100 legértékesebb tisztán magyar cégeket tömörítő Forbes-listán. A legutóbbi összeállításunkban 9,7 milliárd forintra értékeltük a Magyarországon bejegyzett céget eredményei alapján. Tavaly ráadásul

a londoni tőzsde, a London Stock Exchange Group beválogatta a Európa 1000 leginspirálóbb cége közé.


Hamarosan kapható lesz az energiatermelő tető
A vállalat tervei szerint hamarosan a piacra kerül saját fejlesztésű napelemes tetőcserepük, a Generon névre keresztelt termékük. Különlegessége, hogy
az energiatermelő napelemcellák olyan speciális módon vannak a tetőcserepek felületébe integrálva, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik majd a hagyományos tetőcserepekkel.
A terméket 2017 óta tesztelik és monitorozzák Bólyban, mostanra érett meg a piacra a technológia, aminek fejlesztésben fontos szerepet töltött be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke, ahol a mérnöki szaktudást, a laboratóriumi hátteret és a megfelelő mérési technológiát biztosították a fejlesztéshez.
A Terrán harmadik generációs családi cég, közel 100 éve működik, az alapító Mészáros Kálmán az akkor éppen Csehszlovákiához tartozó Vág-völgyi Negyeden vágott bele a betoncserépgyártásba. A második világháborút követően, 1947-ben (kényszer)költöztették a családot Bólyra, jelenlegi formájában 1997 óta működik a cég. A történetéről már írtunk korábban, a 2017. májusi magazinban található a teljes sztori.

Forrás: Forbes.hu

Gardrób tervezés okosan

A gardrób elhelyezése egy szobában, pár évtizede elterjedt szokás mindössze. A szüleink, nagymamáink idejéből jól ismert vaskos szekrényeket váltották ki. A gardrób praktikuma, hogy bejárható, plafonig polcozható és ha ne talán tán rendetlenség kerekedik benne még az ajtót is rá lehet csukni.

Ha már meg van a gardrób szobánk mérete, ami szélesége ideális esetben min. 135 cm! Ebben az esetben a polcok, szekrények mélysége 60 cm is lehet.

Helytakarékos gardrób mérete

Ha hely szűkében vagyunk, akkor a leges leg kisebb méret az a 110 cm, ekkor azonban már csak 30 cm mély polcokkal lehet számolnunk és a gardrób belső részében ki kell alakítani egy ruhasínes tárolási lehetőséget.

Minmum gardrób mérete

Minden esetben nagyon fontos, hogy hol helyezzük el a gardrób bejáratát! Ezzel rengeteg teret nyerhetünk!

A tervezésnél nagyon fontos szempont még, hogy ezt a gardróbot hányan fogják használni. Ez befolyásolja a gardrób polcok méretét, magasságát, elosztását.

Most azonban a méricskélés után jöjjön néhány ötlet a berendezésre. Első körben a hölgyeknek kedves elrendezést mutatok (természetesen ez nem fér bele a fenti mérethatárokba!)

Női gardrób
simplylife-jenn.blogspot.com
Női gardób
ehomedecors.com

És most jöjjenek a férfigardróbok

Férfi gardrób
i.pinimg.com
decomg.com

Azt hiszem bármely nemre kiélezett stílust látjuk, a lényeg az, hogy aki(k) használják azokra legyen szabva. Hogy mit értek ez alatt? Más méretrendszerre van szüksége egy női gardróbnak és más egy férfigardróbnak. Leegyszerűsítve más méretűek, hosszúságúak a ruhák.

Jöjjön most egy csomó inspiráció és ötlet:

Gardrób
decoria.net
Gardrób méretek
mooipic.site
Gardrób fésülködőasztallal
www.futuristarchitecture.com
Női gardrób
medikal.life
Nadrág tároló gardróbba
www.collectionsetc.com
architectureartdesigns.com
Gardrób
homeofpondo.com

Lépcsők

Lépcsők

A lépcsők fontos szerepet töltenek be az emeletes épületekben, hisz ez biztosítja a szintek közötti átjárást. Nagyon sok formában léteznek. A helytakarékos csigalépcsőtől a széles lépcsőházi lépcsőkig.

Lépcső formák
lépcsőkialakítás

Mindamellett, hogy ezek a szerkezetek rendkívül praktikusak, akár az enteriőr „művészi” darabja is lehet. Most néhány lépcső különlegességet gyűjtöttem csoportba, hogy megmutassam nem mindig kell gyorsan túllépni a lépcső tervezésén.

Sok esetben a szűkös hely miatt nem gondoljuk azt, hogy oda valami szépet is beilleszthetünk. Ezért legelőször helytakarékos lépcső megoldásokat mutatok, melyek nem csak praktikusak, hanem szépek is!

Helytakarékos lépcsők

Helytakarékos lépcső
therepublicofless.wordpress.com
Helytakarékos lépcső
homishome.com
Helytakarékos lépcső
plndesign.pl

Helytakarékos csigalépcső

Helytakarékos csigalépcső
decorfacil.com
Csigalépcső luxus kivitelben
betterthathome.com
Bip Mistry Portrait Photographer
Exclusive csigalépcső
hdeco.net

Azt hiszem a képek magukért beszélnek. Most nézzük a következő kategóriát a függesztett lépcsőket. Ezek nagyon jól illenek a modern illetve a minimál stílusba is, de tökéletesen megállja helyét az indusztriál vagy a loft enteriőrben is.

Függesztett lépcsők

Függesztett lépcső
.instagram.com
Függesztett lépcső
instagram.com
Függesztett lépcső
hu.pinterest.com
Függesztett lépcső

Dizájn lépcsők

Design lépcső
urukia.com
Design lépcső
afasiaarq.blogspot.com
web.stagram.com

És végül, de nem utolsó sorban jönnek az én értelmezésemben már „művészi alkotások”

Egyedi lépcső
homishome.com
Egyedi lépcső
onekindesign.com
Egyedi lépcső
onekindesign.com

Egyszóval a lépcső nem feltétlen csak funkcionális szerepet tölt be, lehet igazi központi eleme is a lakásnak.

Mosókonyha extrákkal

Mosókonyha extrákkal

A mosókonyha elengedhetetlen része minden otthonnak. Elsődleges előnye, hogy megkímél bennünket a halomban álló szennyes ruha mindennapi látványától a fürdőszobában. Manapság azonban több funkciót is adhatunk ennek a helységnek. Sokan itt oldják meg a takarító eszközök és szerek tárolását is.

Mosókonyha

De egy mosókonyha, ennél sokkal többet is nyújthat!

Ha az építész okosan gondolkodott a tervezésnél, és a bejárat közelében helyezte el ezt a nagyon fontos helységet akkor rengeteg bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, hiszen nagyon jó kiegészítője lehet az előszobának.

Képzeld csak el mikor télen, havasan sárosan hazaérsz és egy lépéssel a mosókonyhába vagy, ahol nyugodtan ledobhatod a vizes holmit, illetve kényelmesen felakasztva száríthatod. Vagy egy meleg tavaszi eső után felakaszthatod az esőkabátod és nem az előszoba csucsog a víztől…

Azt gondolom tehát, hogy abban megállapodhatunk, hogy a mosókonyha hasznos és jó. És itt jönnek a képbe azok, akikről sokszor megfeledkezünk a KUTYUSOK.

Manapság nagyon sokan tartanak lakásban kutyát. A régi berögződés az, hogy a kutya koszos, lucskos és csak a bajt csinálja a lakásban. Az tény, hogy aki kutyát tart a lakásban kicsit többször kell takarítani, mikor téli bundáról nyárira vált kedvence, de azt gondolom az egyéb időszakban az ember hajszálaival is épp úgy tele lehet a lakás, mint kutya vagy macska szőrrel.

Amit most ajánlok, az egy kulturált, tiszta és szép együttélés lehetősége kutyus és gazdi között. Ha lehetőség van rá, akkor akár egy kutyazuhany is nagyon jól megfér a mosókonyhába.

Mosókonyha kutyazuhannyal
thisoldhouse.com

A kutyazuhany szerintem egy szuper hasznos dolog. Egy séta után egyszerűen megmoshatjuk kedvencünk tappancsát és már mehet is pihenni a kanapéra.

Kutyazuhany a mosókonyhában

Kutya
fiatproducts.com

A kutyazuhany is lehet több típusú. Ha alacsony építést választunk, akkor biztosítjuk, hogy kutyusunk kényelmesen beugrik és már jöhet is a tisztálkodás…

Kutyazuhany a mosókonyhában
contemporist.com

De akár megoldható úgy is, hogy gazdinak és kutyinak is kényelmes legyen…

Kényelmes kutyazuhany a mosókonyhában
myhomestyleguide.com

Mindamellett, hogy szuper kutyus wellness, ebben a kialakított „apró zuhanyban” kimoshatjuk akár a sáros cipőt vagy a lábtörlőt és nem kell azon aggódni vajon eldugul e a konyhai lefolyó.

Kutyaszoba és mosókonyha

Kutyalak a mosókonyhában
thecreativityexchange.com
decoraiso.com