Előszoba, nappali, étkező konyha 30 m2-en

modern lakás berendezése

Egy kedves fiatal házaspár keresett meg azzal a kéréssel, hogy újonan épülő otthonuk terveit nézzük át. Az építkezés egyik legjobb szakaszában kerestek meg, hiszen még csak a főfalak álltak, a válaszfalak még alakíthatóak voltak.

építés alatt álló lakás

Elkészítettem három elrendezési tervezetet az életvitelüknek megfelelően, melyből kiválasztották a számukra legkedvesebbet.

Az összesen 30,19 m2-es területet az eredeti terveken az alábbiak szerint oszlott meg: előszoba 5,08 m2 ; konyha-étkező 8,08 m2; nappali 17,03 m2. Ezek első látásra jó méretek…de

A pár szeretett volna reggeliző pultot és bővíthető étkezőt is… így egy kicsit tologatva a zóna határokat, megszüntettünk egy pengefalat és megnöveltük egy méter hosszan teljes széleségben a konyha étkező méretét a nappali irányába. Ezekbe a méretekbe már a pár elképzelése is belefért.

Alapvető kérés volt, hogy az új bútorok mellé a meglévő bútorokat is tervezzük be.

Ezen változtatások tükrében születtek az alábbi tervek:

Előszoba

Igyekeztem a maximális helykihasználásra és ezért egyedi beépített előszobabútort terveztem.

Ez alkalmas kabátok és egyéb holmik tárolására, elrejtésére. Az előszoba folyosó részében kapott helyet a cipőtárolás.

Konyha

A konyha fontos részt kapott a tervezésbe, eddig ugyanis igen kicsi területen tudott szorgoskodni a háziasszony. Aki rendszeresen főz, az pontosan tudja miről beszélek, ezért a lehető legnagyobb, legpraktikusabb konyhát igyekeztem megtervezni.

Az „U” alak kényelmes mozgástbiztosít, ahol minden funkció könnyen elérhető. A reggelizőpult pedig több funkciót is ellát. Amennyiben nem folyik ott étkezés, tökéletes hely a főzési előkészületekhez.

Étkező

Az étkezőt is bővíthetőre kellett tervezni akár vendégek érkeznek vagy ha bővül a család, minden igényt kiszolgáljon.

Itt kapott még helyet a kamraszekrény is.

Nappali

A nappali – bár csíptünk le belőle egy kicsit, még mindig elég tágas és komfortos maradt a család számára.

A reggelizőszékek pedig kifordítva fotelként szolgálnak egy-egy baráti vagy családi összejövetel esetén.

Mivel a legtöbb bútor színe fehér vagy szürke ezért a fal mintázásával és színes kiegészítőkkel dobtam fel a lakás hangulatát.

Bízom benne, hogy a megvalósítás után sok-sok boldog, kényelmes évet tölt el itt majd a házaspár.

Nőies otthon egy sikeres nőnek!

Glamour lakás

Akik követik az oldalam, azok már tudják, hogy sikeresen vizsgáztam lakberendezésből. Így én is azok közé csatlakozhatok, akiknek a hobbija a munkája. Sokan évek óta követik oldalam, nekik külön köszönöm a kitartást és az ösztönzést, hogy tovább képezzem magam. Bízom benne, hogy még több hasznos cikkel és inspiráló képpel segíthetem a felújítani vágyókat és a nézelődőket.

A vizsgamunkám Glamour stílusban készült, egy 20 éves fiatal modell hölgy számára. Nem állandó tartózkodásra használja, kizárólag akkor, mikor Busapesten van fotózása. A lakást alkalmassá kellett tenni pihenésre és társas összejövetelekre, valamint teret kellett biztosítani a hölgy hobbijának is, ami a fotózás.

A tervezést végigkíséri a Glamour stílus csillogó nagyvonalúsága, miközben az egyedi bútorok, több funkciót is betöltenek.

A társalgóban elhelyezett üveg asztal a kényelmes fotelekkel alkalmas egy barátnős beszélgetésre, de méreteinek köszönhetően akár egy komplett ebéd vagy vacsora is elkölthető mellette.

Az ablak alatt egy alkotó kuckó került kialakításra, amibe egy monitor/tv-t rejtettem, így ha retusálni szeretné a képeit egyetlen mozdulattal felnyitja a szekrényt és hozzáfér minden szükséges kütyühöz. Ha pedig csak pihenni szeretne, megnézheti a kényelmes párnáknak dőlve a kedvenc filmjét.

A konyha is több funkciós. A bár alkalmas egy finom koktél iszogatására a barátokkal, de egy finom reggeli elfogyasztásához is tökéletes reggelizőpult.

A többi részlet bízom benne magáért beszél…

Akkor íme a képek és akit érdekel, lejjebb a teljes vizsgamunkámat megtekintheti. Ez kicsit rálátást ad a munkámra, hogy miben lehet azok segítségére, akik most tervezik vagy már nyakig benne vannak az építkezésben, felújításban.

Bejárat
Társalgó / Étkező / Alkotókuckó
Bár / Konyha
Háló
Piperesarok
Fürdő
Mosdó

A teljes dokumentáció itt tekinthető meg! Kis türelmet NAGY MÉRETŰ DOKUMENTUM!

Modern konyha

Az elmúl évek nagy divatja volt a minimál stílus. Ez napjainkra kiforrta magát és a sok egyszínű letisztult forma után az emberek közérzete újra egyre több színre és otthonosságra vágyik. Így napjainkban egyre nagyobb teret hódít ismét a modern stílus. A modern stílus a minmálból származik, de színesebb, élhetőbb annál. Ebbe a stílusba belefér egy-egy szem előtt hagyott tárgy, de itt is nagyon fotos még a ren, a rendszerezés.

Ennél a konyha tervezésnél is ez volt a legfőbb szempont. Sok praktikus tárolóhely kialakítása, a küső esztétikum megtartásával.

Egyenes vonalak és játék a fény-árnyék hatásokkal.

modern konyha
modern konyha

Az arany színű szekrények egészent a pult tetejéig érnek, így lehetőség van a háztartási gépek – turmix, pirító, stb. – elrejtésére is.

modern konyha

Skandináv nappali, étkező, konyha

Skandináv nappali, étkező, konyha

Ígéretemhez híven hoztam a folytatást. Egy hete mutattam meg a skandináv hálószobát, a ház éjszakai zónáit, most pedig következzen a skandináv nappali élettér.

Az első lépés minden jól kialakított otthonnál egy jól szervezett előszoba, szélfogó. Itt le tudunk tenni, minden felesleg dolgot mikor hazaérkezünk – kabátok, táskák, stb – , illetve itt bújhatunk bele kényelmes otthoni papucsunkba, és már meg is kíméltük otthonunk többi részét a behordott kosztól.

Ebben az esetben egy egyedi beépített, vállfás szekrény került kialakításra, ahol kényelmesen, de rejtve elhelyezhető a családtagok összes kabátja. Alól kiegészül egy praktikus cipőtárolóval, mely jól használható az éppen nem használt cipók számára. Vele szemben, pedig egy dekorelemként is jól funkcionáló szintén cipős szekrény került, hangulatos függő megvilágítással.

Skandináv előszoba
Skandináv előszoba

Az előszobát követően a hangulatos skandináv nappaliba léphetünk, melyben a svédkályha biztosítja az egyedi hangulatot és a meleget.

Skandináv nappali

A kényelmes tv-zést pedig egy térelválasztóba épített forgatható tv biztosítja.

Skandináv nappali

Így a nappali alkalmas akár meghitt beszélgetésekre vagy akár közös meccsnézésre a barátokkal. Mivel a tv átfordítható, így az nézhető a fa gerendás térelválasztó túloldalán is azaz az étkezőben. De ha csak egy kellemes családi vacsorát tartunk, akkor egy gyönyörű festményben gyönyörködhetünk.

Skandináv étkező

Az étkezőben visszaköszön ránk Skandinávia ikonikus állata a szarvas.

Skandináv étkező

Az étkező közvetlen kapcsolatban van a konyhával. Így egy nagyobb baráti összejövetel alkalmával még tovább bővíthető az ülőhelyek száma. Illetve a konyhában készülődő háziasszony sem marad ki a beszélgetésből.

Emellett a kényelmes reggelizőpult lehetőséget biztosít arra, hogy reggel kényelmesen elfogyasszák a reggelit, anélkül, hogy nagyobb előkészületeket kellene tenni.

Skandináv konyha

A konyha ideális méretű, minden egy lépésre elérhető. Megvilágított előkészítő felületek biztosítják a háziasszony kényelmét.

Skandináv konyha

A nagy terek, mely diszkrét vizuális szeparációt kaptak az átlátható fagerendás térelválasztónak köszönhetően. Egy fiatal pár első otthonaként tökéletes kényelmet és az általuk elvárt hangulatot biztosítja.

Skandináv hálószoba és welness fürdő kialakítása beépített szaunával

A skandináv hálószoba tervek egy fiatal pár számára készültek, akik a nagymamával költöztek össze. Így az ingatlant két generáció számára kellett lakhatóvá tenni, úgy hogy mindenkinek megmaradjon az intimzónája.

A fiatal pár lakrészében nagy hangsúlyt fektettem egy szerparált, luxus háló részre. Tökéletesen elkülönül a ház többi részétől.

Már a hálószoba megközelítése sem közvetlen. A hálóba a gardrobon keresztül jutunk be, amibe praktikus egyedi gardróbszekrényt tettem a maximális helykihasználás érdekében.

Egyedi gardrob szekrény

A hálószoba mérete lehetővé tette, hogy ebbe az egy helységbe több funkciót helyezzünk el.

Az elsődleges funkció az alvásé. Kényelmes kétszemélyes ágy, dizájner polccal, edison lámpával kiegészítve.

Skandinnáv hálószoba

A másodlagos funkció a pihenésé, olvasásé. A szoba másik felébe így könyvespolc és kényelmes fotel került asztalkával. A polcok alatti tároló pedig az egyéb nem „kirakati” használati tárgyakat rejti.

Skandináv hálószoba olvasó sarok

A tökéletes pihenést pedig az otthoni welness élménye teszi tökéletessé. A fürdőben dupla mosdókagyló, esőztető zuhany és egy egyedi építétett szauna található.

Skandináv hálószoba welness fürdőszoba
Skandináv hálószoba welness fürdőszoba
Skandináv hálószoba szauna

A skandináv hálószoba egy fiatal pár számára tökéletes pihenést biztosít a hajtós hétköznapok végén.

Hamarosan hozom a nappali zóna képeit is!

Pici alapterületű fürdőszoba tervezése

Kis alapterületű fürdőszoba terv

Egy pici fürdőszoba tervezése mindig pozitív kihívás, mert általában az építészek erre a helységre nem hagynak túl nagy helyet. De ettől izgalmas a tervezés. A mai építészeti, elektronikai és technológiai újításoknak köszönhetően igazi egyedi, látványos megoldások használhatók ebben a helységben is!

Ebben a projektben kötöttek voltak a falak így ezen belől kellett gondolkodni. Mivel ez egy második fürdőszoba, így nem volt szükség rá, hogy minden funkció bekerüljön. Így a kád kimaradt, helyette azonban egy nagyméretű épített zuhanyzó kapott helyet.

Sokan nem is gondolnak rá, hogy egy kisebb mint 10m2-es – esetünkben 7 m2-es – helység mennyi mindennek tud helyet adni, ha az jól van elrendezve. Ebben az esetben például a tisztálkodási funkció mellet jól megfér egy rejtett mosókonyha is mosó- és szárítógéppel együtt.

Az egyik tervezet világos faererezetű burkolatot valamint, a jelenleg rendkívül divatos és elegáns márvány mintázatú falburkolatot kapott. Egy nagy méretű zuhanyzó, egy mosdókagyló valamint egy szekrnybe rejtett mosókonyha kiapott helyet.

A másik tervnél meleg barna színű burkolatot kapott a fürdő. Itt is egy nagy méretű zuhanyzó, két mosdókagyló és szintén egy szekrénybe rejtett mosókonyha kapott helyet:

33 m2-es élettér kialakítása, látványtervezés

Egy újabb izgalmas kihívást hozott az élet. Egy nagyon nyitott, dizájn kedvelő megbízóval találkoztam össze szakmai csoportomban. Látványtervezés volt az elképezéles, mikor keresgélni kezdett.

Adott volt egy 33 négyzetméteres lakótér, mely különböző építészeti elemekkel tagolt (lépcső, kémény…). Igen, igen tagolt, de nem a legszerencsésebb leosztásban. Sok kihasználatlannak tűnő tér, melyet praktikusan, hasznosan, élhetően és legfőképp otthonosnak kell kialakítani.

A projekt szerencsés összetevője az volt, hogy a lakás teljes átalakításon, felújításon esik át, így még a gépészeti és az elektromos rendszerek beépítése előtt állunk. Ez hagyott némi mozgásteret a tervezésben.

Több verziót, több lehetőséget vázoltam, melyet a közös egyeztetések során az ő ízlésére, igényeire alakítottunk. Mikor a kedves Megbízó elégedett volt az elképzeléssel, jöhetett a munka legszebb része. Az általa megálmodott stílusban bútorokat kerestem az enteriőrhöz és megkezdődött a látványtervezés.

Látványtervezés

A látványtervezés hosszadalmas, de megéri, hiszen nincs zsákbamacska. Azoknak a bútoroknak, melyek megjelennek a képen, nagy része létező, kereskedelmi forgalomban kaphatók bútorok, berendezési tárgyak. Egyedi bútorokat kizárólag akkor tervezek, ha mindenképp szükséges vagy valami olyan etalonja van a Megbízónak, ami hazánkban nem kapható kereskedelmi forgalomban, külföldről, pedig csak vagyonokért lehetne behozatni.

Hogy biztos lehessen a dolgában készítettem a projektről egy virtuális sétát is, mellyel az az érzés érhető el, mintha a mi magunk sétálnán a lakásban. Bármit megnézhetünk a padlótól a plafonig.

Gyere és sétálj egyet a lakásban! (Az egér mozgatásával tudsz közlekedni)


 

Saját Munkáim


Pici fürdőszoba tervezése

Kis alapterületű fürdőszoba terv


Kis alapterületű élettért kialakítása

További képekért kattints a képekre vagy a feliratra


Rusztikus fa gerenda

további képekért kattints a feliratra vagy a képre


Variálható családi nappali tervek

további képekért kattints a feliratra vagy a képre


Iker Babaszoba tervek

további képekért kattints a feliratra vagy a képre


Látványterv és lakberendezés. Ezen a két terület tevékenykedem jelenleg.

2017-ben indítottam egy szakmai csoportot a Facebookon, melynek mára már több mint négyezer ötszáz követője, aktív használója van.

2018-ban eljött az idő, hogy tovább fejlődjek, igy beiratkoztam a lakberendező iskolába, valamint elvégeztem az ingatlan értékelő és értékesítő és a 3D látványterv készítő, látványtervező képzést is. Igy még többet tudok szakmailag biztositani mind az oldalra látogatóknak, mind leendő megrendelőimnek.

Még mindig azt érzem, vannak új ötleteim, amiket hamarosan meg is osztok az oldalam követőivel.

Ha kérdésed van, fordulj hozzám bizalommal.