Gyerekszoba, mint a mesében

Mikor gyermek érkezik a családba, nagy gonddal kezdjük a gyerekszoba tervezését. Kiságy, pelenkázó, kiskomód … de egyre többen gondolkodnak komplexen. Már nem csak a funkcionalitást szeretnék elérni, hanem egy kellemes, nyugtató környezetet a baba és az anya számára is. Ez bizony hosszútávon nagyon fontos a baba nyugodt és egészséges fejlődése érdekében.

Aztán a babákból hamar kúszómászók, majd kisgyermekek lesznek, akiknek nem elég már a kiskomód. Több és több helyre lesz szükségük, hogy a kis holmijuk elférjen. Ekkor általában új testet ölt a gyerekszoba. Ekkor már gyermekünknek vannak kedvenc színei, mesehősei, amiket szeretnénk betenni számára a szobába, hogy minél jobban érezze magát és így talán magunkra is marad néhány elcsent perc meginni egy jó kávét, míg a kis trónörökös vígan játszik a szobácskájába.

De milyen is legyen a gyerekszoba?

Erről már megoszlanak a vélemények. Ami befolyásoló tényező lehet a gyerkőcök személyes vizuális kívánsága mellett a szülők pénztárcája. Ebben a cikkben, most nem a helytakarékos, nem a leg egyszerűbb megoldásokat szeretném megmutatni, hanem azt, hogy meseország valóban létezik és elérhető!

A COVET HOUSE egy portugál gyártó cég, aki a gyerekszoba bútorokat is kiemelt egyedi kategóriaként kezeli. Alkotásai – mert simán bútornak nevezni, talán nem volna helytálló – elrepítik a gyerekeket a hercegnő birodalmától….

Kastély ágy gyerekszoba bútor
Király és Királynő kastály ágy

… vagy egy víz alatti meseország kis hableányaként lubickolni az álmok tenderén …

Kagyló formályú gyermekágy gyerekszoba
Kagyló ágy

Természetesen a fiúkról sem feledkeztek meg! Egy egypropelleres repülőn szállni az álmok országába …

Egypropelleres repülős ágy fiús gyerekszoba
Repülős ágy fiúknak

… vagy egy menő kisbusz …

Kisbusz ágy fiú gyerekszoba
Kisbusz ágy fiúknak

… de utazás témában vannak akaítható bútorok is …

Egy szónak is száz a vége, ha nem is pont ilyen gyerekszobát álmodtunk meg csöppségünknek, jó kicsit elmerülni ebben a mesevilágban, kicsit újra gyermeknek lenni. Felidézni, gyeremekkorunk fantáziavilágát, hogy mikről álmodtunk, milyen mesevilágot szerettünk volna magunk körül látni.

Most ha valakinek lehetősége nyílik erre, itt a remek alkalom! Keressék bizalommal a gyártót!

Termékek: COVET HOUSE

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

Rebi szobája

Most szembesültem azzal, amiről a kollégák mindig csak beszélnek: „ismerősnek tervezni a legnehezebb”. Hát most belekóstoltam 🙂 De hogy miért nehéz?

Az ember ismerőse – főleg ha közelebbi – mivel egy másik oldalról közelíti meg a kapcsolatunkat, sokkal visszafogottabb. Hiába látja a munkáid és lájkolja, az valaki más háza, más szobája… mindig ott van a félsz, hogy vajon a sajátom tetszeni fog e?

Mivel visszafogottabb a „páciens” kicsit nehezebb kitalálni miben tudok segíteni 🙂

Ebben az esetben egy kis segítség kellett. A kishölgynek konkrét elképzelése volt a falszínről, tapétáról – már be is szerezte; falszín:hamuszürke tapéta: retro autók – és a meglévő bútorokat is fel kellett használni valamint kialakítani egy fotófalat, melybe a saját képeit helyezheti el.

Igyekeztem megmutatni, hogy milyen lehetőségeket rejt egy 10m2-es szoba, egy már majdnem nő számára.

A tervezés – mivel egy határozott tini lány szobájáról volt szó – elsősorban az Ő elképzeléséből indult ki. Így az ágyát az ajtó melletti falra álmodta meg. Ezt dobtam fel egy ki textíliával és hangulatvilágítással.

A szoba többi részén egy fix pont volt, a fehér falipolc. A többi meglévő bútor helye változtatható volt. De nem csak változtattam, hanem kiegészítettem kicsit…

Amint feljebb már említettem, a falszín és a tapéta fix volt. Így ezzel is próbáltam játszani.

Bár nemigen tv-zik kérték, hogy mivel a kialakítás megvan, nézzünk meg egy ilyen verziót is…

Majd gondoltam, hogy azért érdemes megnézni más elrendezést is, így az ágyat befordítottam a szoba közepére …

… és a komód kapott helyet az ajtó mellett …

És, hogy még csajosabb legyen, feldobtam egy bohókás, csajos függesztékkel…

Szóval nem kell kétségbe esni. Egy szoba nagyon sok lehetőséget rejt, csak meg kell találni a benne lakó lelkéhez leginkább illőt!

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

Győri családi ház felújítás tervei

Egy rendkívül szimpatikus házaspár keresett meg, hogy már nem használt családi házukat értékesíteni szeretnék, de sajnos az ingatlant megtekintők nem látnak benne fantáziát és ehhez kérnének egyszerűen megvalósítható terveket ház felújítás céljából.

Egy „régi” házban nem mindenki látja meg a lehetőséget. Így a tervezés folyamán az volt a cél, hogy egy élhető és szerethető családias otthont alakítsunk ki hatalmas változtatások nélkül.

A ház a hetvenes években épült, az akkoriban divatos eltolt szintes elrendezésben. Mivel a tulaj saját részre építtette, így az építésnél használt alapanyagok minősége kifogástalan.

Ahhoz azonban, hogy a mai kor követelményeinek megfeleljen egy válaszfalat áthelyeztem valamint két falszakaszt megnyitottam – természetesen statikus szakember segítségével – ennek köszönhetően egy tágas közösségi teret kaptunk.

Nappali felújítás

A hetvenes években rendkívül divatos volt a galéria, melyet gyakran könyvtárnak, olvasósaroknak használtak. Ezt most egy száraz falazattal hozzányitjuk a hálószobához (ez majd a következő szint bemutatásánál jobban fog látszani).

Nappali felújítás

A falak megnyitásával lehetőség nyílik arra is hogy egy bővíthető étkező …

és egy kényelmes nagy méretű konyha is helyet kapon reggeliző pulttal. Fő látványeleme pedig a felújított kandalló.

Konyha felújítás
Konyha

A következő szinten is készült egy kis átalakítás – ahogy fentebb már említettem – egy válaszfal áthelyezésre került. A galériát hozzányitottam a hálószobához, mely ezáltal akkorára bővült, hogy a nagyméretű kényelmes ágy mellett

még egy gardrób és egy világos és kényelmes olvasósarok is elfért.

Ezen a szinten kapott helyet egy otthoni dolgozószoba is, mely alkalmas akár ügyfelek fogadására is.

Ezen szint utolsó helysége a fürdőszoba. Egy nagyméretű, teljes értékű fürdőszoba. Helyet kapott benne egy zuhanyzó, wc, kád és mosdó. Praktikus kialakításnak köszönhetően minden kényelmesen használható.

Fürdőszoba felújítás
Fürdőszoba felújítás

Az emeleten is három nagyméretű szoba található. Mivel ugye a tervezés fő célja az volt, hogy megmutassam mennyi lehetőség rejlik ebben a házban az emeleten kialakítottam egy családi szobát, mely a család kikapcsolódásán túl akár egy érkező barát vagy családtag, vendég kényelmét is szolgálja.

Családi- és vendészoba

A következő szobában egy kislány szoba kapott helyet. Itt is, mint a családi szobánál a mennyezethez nem nyúltam, hisz az rengeteg munka lenne, így inkább új színt kapott a lambéria és máris világos, otthonos és meleg hercegnőlakot kaptunk.

Kislány szoba

A harmadik szoba egy fiú szoba, mely hajós felfedező témakörre épült.

Fiú szoba

És természetesen ezen a szintes is található egy kényelmes méretű fürdőszoba is!

Zuhanyzós fürdőszoba

És ezek csak a lakószintek! Emellett még egy garázs szint is található, ahol az autó parkoltatása mellett még egy kamra és egy műhely is található. De ami ennél is izgalmasabb, az a hatalmas pince szint. Méretének köszönhetően egy kényelmes edző és wellness rész alakítható ki. A ráadás, hogy közvetlen kertkapcsolattal is rendelkezik!

Pinceszint játékterem
Pinceszint wellness
Welness a pincében

Sok munka volt, de bátran kijelenthetem, hogy az eddigi munkáim közül talán ez állt legközelebb a szívemhez. Régen az építkezés nagyon alapos és átgondolt volt. Nem csapták össze egy-két hónap alatt, így azt gondolom ezeket az épületeket meg kell tartani és új élettel megtölteni! A ház felújítás jó szerzvezéssel, tervezéssel egy pozitív élmény az ember életében.

Még több képet itt találsz!

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

Praktikus gyerekszoba

Praktikus gyerekszoba

A praktikus gyerekszoba elengedhetetlen része az újonnan tervezett házaknak és lakásoknak.

Hogy miért?

Manapság ismét virágzik az építőipar és sok-sok új ház és lakás épül. Sokszor a „minimálisan szükséges” alapterületen. Ilyenkor bizony újra és újra érdemes átgondolni, mit teszünk az otthonunkba és azt is mit hová teszünk az otthonunkba. Legyen szó nappaliról, étkezőről vagy éppen a gyerekszobáról.

Mai cikkemben a gyerekszobát emelném ki, hisz ez az otthon egyik legfontosabb és leggyakrabban változó tere. Mivel kis lakójának igénye folyamatosan változik, így a szoba berendezését is érdemes ehhez alakítani.

Baba korban elsősorban az anyuka kényelme szerint érdemes berendezni a helységet. Minden kéznél legyen egy pelenkázáshoz, öltöztetéshez valamint legyen egy kényelmes „félreeső hely” etetésre, altatásra.

Nyugtató babaszoba
6thstreetdesignschool.blogspot.com

Elsősorban semleges nyugtató pasztel színeket érdemes használni, illetve fehér-fekete mintás kiegészítőket, hisz baba korban még ez kelti fel a figyelmüket.

Aztán megérkezik a „felfedező” kor. Amikor a pindur kúszni kezd és innen nincs lehetetlen. Kis akaraterővel pillanatok alatt elér bármit. Ekkor a leg fontosabb a baba szoba kialakításánál, hogy minden rögzítve legyen. Rögzítve a bútor a falhoz, a fiók a bútorhoz. Ekkor meg kell óvnunk a kicsit amellett, hogy biztosítjuk a folyamatos fejlődést és hagyjuk, hogy élvezze a sok-sok dolgot ami körül veszi. Ami neki való az legyen elérhető távolságba, magasságba.

Babaszoba kis felfedezőknek
gyerekszoba kúszó-mászknak
kelly.photorik.com

És ezek után jön az a csodálatos kor, amikor fáradhatatlanok. Az oviban új élmények, új barátok, új tudás jelentkezik az életükbe. És mire ezt a kort elérik, a szerető családtagoknak köszönhetően minden szekrény és tároló megtelik …

Nos ekkor nagyon hasznos egy alaposan átgondolt, jól megtervezett gyerekszoba. Az ideális az, ha minden dolognak megvan a helye – és itt nem a katonás rendre gondolok!

Nálunk például van autós polc (itt mindenféle járgányt tárolunk), van zenepolc (ide kerültek a dobok, xylofon, mikrofon és minden „zajkeltő” eszköz). Ez azért fontos, mert így már egészen kicsi korban megszokja, hogy helye van a tárgyaknak és ahogy egyre nő érzi a rend igényét, szükségességét.

játék tároló fiúknak
balkanstudies.org
tároló gyerekszobába
decorationlovely.com

íme egy igazán praktikus gyerekszoba összeállítás. Ebben helye van a pihenésnek, tárolásnak, rajzolásnak és természetesen a játéknak is!

praktikus gyerekszoba
kidsroomideas.net

Nagyon praktikus és helytakarékos lehet például egy ilyen kihúzható íróasztal is

helytakarékos íróasztal
decoideashogar.com

Remélem ma is mutattam néhány praktikus ötletet, melyet a saját otthonukban is fel tudnak használni!

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

Traktoros fiú gyerekszoba ötletek

A gyerekszoba a leggyakrabban változó helység otthonunkban. Előszőr babaszobaként funkcionál, mikor is a babánk kényelmes evését, pihenését biztosítja. Majd eljön a felfedező korszak, mikor kúszni, mászni kezd végül feláll és elindul. Ezt követően elkezdődik a társas szocializáció, mikor oviba kerül és szeretné minden játékát megmutatni a társainak. Mi szülők pedig törekszünk arra, hogy olyan szobája legyen, aminek minden szegletét imádja. Ezért törekszünk arra, hogy a fiú gyerekszoba és a lány gyerekszoba is összhangba legyen gyermekünk igényeivel.

Ma fiú gyerekszoba ötleteket hoztam. Én magam szerencsésnek mondhatom magam, mert fiú és lány gyermekem is van. Mikor még csak a kisfiam volt, kicsit megtorpantam a szobája tervezésénél, mert legalább négyszer annyi csodaszép lányos tapétát, textilt találtam mint fiúsat. Így mikor még baba volt nem adtam erős karaktert a szobájának, inkább a praktikum , biztonság és a kényelem játszotta a főszerepet.

Mikor kicsit nagyobbacska lett és egy-egy játéknak jobban örült mint a többinek, akkor kezdtem el konkrét téma irányába mozgolódni a berendezéssel. Nálunk az első kedven az a traktor volt. Persze ez mindenkién más és más. Így hát most elsőként traktoros, állatos témában mutatom az inspirációkat.

Traktoros játéktárolók:

Traktoros játék tároló
thekeeperofthecheerios.com
Traktoros szekrény
w.woodshopdiaries.com
Traktoros tároló
rascalandroses.co.uk

A gyerekszoba elmaradhatatlan része a magasságmérő:

Traktoros magasságmérő gyerekszobába
https://www.walldecorplusmore.com

Majd jöjjön a legfontosabb darab a gyerekágy:

Traktoros ágy könyvespolccal
smallwoodprojects.win
Traktor alakú ágy
artistictouchartwork.blogspot.com
Traktor alakú ágy tárolóval
consent.yahoo.com
traktoros emeletes ágy
www.facebook.com
Traltoros gyerekágy
pastehtml.com

És végül, de nem utolsó sorba jöjjön egy klassz játék. A hintaló kicsit újra gondolva…

hinta traktor
ideasandproducts.blogspot.com

Remélem adtam néhány ötletet a traktor rajongó kisfiúk szüleinek.

Színes gyerekszoba

Színes gyerekszoba inspirációk

Mikor elérkezik az anyaság ideje és bennünk növekszik egy baba, csak arra tudunk gondolni, hogy mi mindent szeretnénk megadni annak parányi csöppségnek. Szeretnénk természetes ételeket, italokat adni-, megóvni attól, hogy elessen és megüsse magát-, és inspiráló környezetet mely az adott életkorban a leg ideálisabb az Ő számára.

A mai gyerekszoba divat kicsit egyhangú, persze ezzel nem kritizálnék senkit, hisz a szürke alapszín mesésen kiemeli a többi szín hangulatát.

Minden gyerkőcnek, minden életszakaszban más és más ingerre van szüksége. Baba korban például nem a színek, hanem a fekete-fehér ütemesen ismétlődő minták keltik fel az érdeklődésüket. Majd ahogy cseperednek a rikító színek – piros, sárga, kék – lesznek érdekesek számukra. Persze ezzel is érdemes vigyázni! Hisz ha túl sok színt zsúfolunk be a szobácskájába, nem fog tudni pihenni, hiszen folyton ingerelni fogják a színek.

A leg ideálisabb megoldás talán, mikor egy pasztell alapot adunk a szobának – lehet az sárga, kék, zöld vagy akár szürke – és csak az egyik falat emeljük ki egy leheletnyit erősebb színnel. Ezzel már megteremtjük a kontrasztot, de mégsem stimuláljuk túl a gyermek agyát. Hisz ha belegondolunk, a játékok, amikkel játszik a szivárvány ezer színében pompázik.

A színek mellett ma újra nagy divatja van a tapétáknak. Első körben ebből hozok most párat:

Tapéta gyerekszobába
successfulworkplace.org
Zöld levélmintás tapéta gyerekszobába
projectnursery.com
Virágos tapéta gyerekszobába
projectnursery.com

A tapétákat népszerűségben követik a falmatricák és a fotótapéták. Mindkettő elemekre van vágva és a felhelyezésnél kell ügyelni rá, hogy minden darab a helyére kerüljön.

Falmatrica gyerekszobába
etsy.com
Fotótapéta gyerekszobába
etsy.com
momtastic.com

Remélem tudtam mutatni a szürke sémán kívül is szép baba és gyerekszobákat, melyek biztonságot, boldogságot biztosítanak a kis jövevényeknek.

Seres-Ölveczki Kriszta otthontervező,  lakberendező


Hasonló cikkek GYEREKSZOBA témában:

GYEREKSZOBA – KÖZÖS FIÚ LÁNY SZOBA – 20 KIVÁLÓ ÖTLET HOGYAN RENDEZD BE!

Gyerekszoba – Közös fiú lány szoba – 20 kiváló ötlet hogyan rendezd be!

Közös fiú lány gyerekszoba ?

Elsőre ijesztőnek tűnhet a feladat. Azoknak a családok, akik kisebb házban élnek, de kettő vagy annál több gyermekük van, bizony fejtörést okozhat az ideális gyerekszoba kialakítása. Főleg ha közös fiú lány szoba vár kialakításra.

Ha gyerekek azonos neműek, könnyebb az enteriőr kialakítása mivel nem kell a „fiús” és „lányos” színeket kiváltani egy úgynevezett „uniszex” színnel, de különböző nemű gyerekek esetén már kicsit nehezebb a tervezés. De tényleg csak egy színt használhatunk egy szobán belül?

Az alábbi inspirációs képek választ adnak erre a feltett kérdésre is.

A közös fiú lány gyerekszoba kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a közös tereken kívül minden gyermeknek lehetősége legyen privát szférára, amely megjelenésében és funkciójában az adott gyermek személyiségjegyeit tükrözi, a gyermek saját személyisége jelenik meg. Ha erre odafigyelünk, biztos, hogy gyermekeink imádni fogják szobájukat, még ha osztozni is kell rajta.

Szerencsére most itt van néhány ötlet, hogy lehet praktikus egy közös fiú lány szoba.

Iker babaszoba tervezése

Iker babaszoba

Az iker babaszoba kialakításánál igyekeztem mind az anya, mind a babák igényeit, életkori sajátosságait kielégíteni. Mivel egy éves babákról van szó, az alvóhely és a játszórész is fontos szerepet kapott.

Természetesen az édesanya is kiemelt helyet kapott a tervezésben. Mivel a babák gondozása miatt sokat tartózkodik a szobában, ezért a babaszobában egy kényelmes szoptató/pihenő sarkot alakítottam ki.

A babaszoba egyéniségét az egyedi készítésű világító felhőcskék adják, melyek egyenként fel és le kapcsolhatók, így kiválóan alkalmasak éjszakai fénynek is!

A színek tiszta és nyugtató színek, melyek kellemes nyugodt környezetet biztosítanak a babáknak és anyáknak egyaránt.


A bútorok és felhasznált anyagok mind beszerezhetőek az ismert lakberendezési/barkács áruházakban.