Hulladék gyüjtés tudatosan

Hulladékgyültés tudatosan

Mint otthontervező sok szép konyhát láttam és terveztem már. Nem sokat beszélnek róla, de aminek minden konyhában helyet kell kapni az a hulladék gyüjtő(k). A hulladékgyüjtés tudatosan talán nem is akkora feladat, mint az elsőre hangzik. Gondos tervezéssel, könnyedén találhatunk olyan megoldást mely leginkább megfelel ízlésünknek.

Korábban a hulladék gyüjtő, szeméttároló edényeket nem tervezték be a konyhákba. A konyha beépítése, összeszerelése után kapott helet valamelyik szabad sarokban. Ezeket nevezeik szabadon álló kukáknak. Igen széles a repertoár ebből a típusból is .

Vannak a billenő fedeles kukák

PLANET LTD. – Szemetes kuka műanyag billenőfedeles 9 literes

Pedálos kuka / hulladékgyüjtő edény

Napjainkaban azonban ezek a kukák már nem elégítenek ki minden igényt, hisz egy tudatos és előrelátó háztartásban már szelektíven gyűjtik a hulladékot.

Erre a megoldásra is létezik szabadon álló megoldás. Nem feltétlen a leg esztétikusabb, de egy kamrában, háztartási helységben vagy garázsban találhatunk neki helyet

szabadon álló szelektív hulladékgyűjtő

Manapság azonban sokán döntenek az egyedi konyhabútor mellett, ebbe már esztétikus és praktikus hulladékgyűjtő edényeket építhetünk be.

Beépíthető szelektív hulladék gyüjtő
Beépít
Beépíthető szelektív hulladék győjtő

Ha beépítünk egy ilyen edényt a konyhába máris sokat tettünk környezetünkért.

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

Panel lakás felújítás

Panel lakás felújítás tervei

Napjainkban nagyon sok panel lakás felújítás indul. Ezek a stabil, jól megtervezett épületek megérettek a változásra. Bár kötött elemekből építették, mégis sok lehetőség rejlik bennük.

Több módon is nekiállhatunk a felújítással. Van aki szabadulni akar az eredeti elrendezéstől, de van aki abból szeretné kihozni a legtöbbet ami van. Az én kedves ügyfelem az utóbbit választotta.

Tehát az eredeti koncepció maradt egy kicsit modernizálva. A lakás egy fiatalember számára készült. A koncepció egy olyan pasis lakás kialakítása volt, ahol egy hölgy is jól érzi magát.

Az alábbi tereket gondoltuk újra: előszoba, közlekedő, konyha, fürdőszoba mosdó.

Az előszobánál szempont volt a túlzsúfoltság megszüntetése, ezért a hatalmas előszobaszekrény elbontásra került. Helyette világos, praktikus bútorokat terveztünk be, melyek kereskedelmi forgalomban kaphatók. Ennek köszönhetően a költségvetés is tökéletesen pontos, jól kiszámítható.

Panel előszoba felújítás
Panel előszoba felújítás tervei

A közlekedő szélessége miatt, semmi nagyméretű polcot, tárgyat, dekorációt nem helyeztünk el, így egy világutazó falmatrica került fel.

A konyhában a maximális helykihasználásé volt a főszerep, a jelenlegi víz, csatorna és elektromos kiállások figyelembevételével. Mivel két hálószobás lakásról van szó, fontos volt hogy négy ember kényelmesen le tudjon ülni a konyhában. „L” alakú konyhaelrendezést választottunk, ablak alatti reggeliző/ebédlő pulttal. Helytakarékos gépekkel, bútorokkal. A reggeliző/ebédlő pulthoz a székek is úgy lettek kiválasztva, hogy egy mozdulattal a pult alá tolhatók és így a főzés fázisában plusz előkészítő pultkén is szolgál.

A helyszíni adottságokat figyelembe véve – falon kívül futó csövek – és azt a tényt, hogy egy pasis enteriőrt szerettünk volna létrehozni a konyhában az indusztriál stílus karakteres elemei jellenek meg. Ilyenek például a látszó tégla a falon vagy a fekete falon kívül futó csövek.

Panel lakás felújítás tervei
Panel lakás felújítás tervei

A panel lakás felújítás során sokszor érezzük problémának például a mosógép elhelyezését. Van aki a fürdőszobában szereti, van a aki a konyhába látja szívesebben. Ennél a lakásnál a fürdőszobára esett a választás, de itt is a helytakarékos és praktikus szempontok figyelembevételével.

Ennek köszönhetően egy keskeny kivitelű mosó-szárító gépet terveztönk be, mellyel rengeteg helyet spóroltunk. Így befért még egy szennyestartós magas szekrény is.

A kád megszüntetésre került és egy íves zuhanykabin kapott benne helyet. És egy falhoz simuló mosdó, melyekkel maximalizáltuk a térkihasználást.

Panel lakás felújítás tervei
Panel lakás felújítás tervei

Végül de nem utolsósorban a mosdó. Ez a helység is új ruhát kapott, sőt egy új kényelmi funkcióval egészítettük ki. Bekerült egy kézmosó, mely egy igen hasznos kényelmi funkció ennél a helységnél, bár nem volt egyszerű találni, hiszen mindössze 16 cm hely állt rendelkezésre. Emellett egy beépített szekrény is bekerült, mely tökéletesen jól elrejti a tisztítószereket és minden olyan dolgot, melyet nem szeretnénk elől látni.

Panel lakás felújítás tervei
Panel lakás felújítás tervei

Az átalakítás után most már végre a lakástulajdonos személyiségét tükrözi ez az otthon és megszűnik egyszerű lakás funkciója!

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

,


Hasonó referenciák:

Győri családi ház felújítás tervei

Egy rendkívül szimpatikus házaspár keresett meg, hogy már nem használt családi házukat értékesíteni szeretnék, de sajnos az ingatlant megtekintők nem látnak benne fantáziát és ehhez kérnének egyszerűen megvalósítható terveket ház felújítás céljából.

Egy „régi” házban nem mindenki látja meg a lehetőséget. Így a tervezés folyamán az volt a cél, hogy egy élhető és szerethető családias otthont alakítsunk ki hatalmas változtatások nélkül.

A ház a hetvenes években épült, az akkoriban divatos eltolt szintes elrendezésben. Mivel a tulaj saját részre építtette, így az építésnél használt alapanyagok minősége kifogástalan.

Ahhoz azonban, hogy a mai kor követelményeinek megfeleljen egy válaszfalat áthelyeztem valamint két falszakaszt megnyitottam – természetesen statikus szakember segítségével – ennek köszönhetően egy tágas közösségi teret kaptunk.

Nappali felújítás

A hetvenes években rendkívül divatos volt a galéria, melyet gyakran könyvtárnak, olvasósaroknak használtak. Ezt most egy száraz falazattal hozzányitjuk a hálószobához (ez majd a következő szint bemutatásánál jobban fog látszani).

Nappali felújítás

A falak megnyitásával lehetőség nyílik arra is hogy egy bővíthető étkező …

és egy kényelmes nagy méretű konyha is helyet kapon reggeliző pulttal. Fő látványeleme pedig a felújított kandalló.

Konyha felújítás
Konyha

A következő szinten is készült egy kis átalakítás – ahogy fentebb már említettem – egy válaszfal áthelyezésre került. A galériát hozzányitottam a hálószobához, mely ezáltal akkorára bővült, hogy a nagyméretű kényelmes ágy mellett

még egy gardrób és egy világos és kényelmes olvasósarok is elfért.

Ezen a szinten kapott helyet egy otthoni dolgozószoba is, mely alkalmas akár ügyfelek fogadására is.

Ezen szint utolsó helysége a fürdőszoba. Egy nagyméretű, teljes értékű fürdőszoba. Helyet kapott benne egy zuhanyzó, wc, kád és mosdó. Praktikus kialakításnak köszönhetően minden kényelmesen használható.

Fürdőszoba felújítás
Fürdőszoba felújítás

Az emeleten is három nagyméretű szoba található. Mivel ugye a tervezés fő célja az volt, hogy megmutassam mennyi lehetőség rejlik ebben a házban az emeleten kialakítottam egy családi szobát, mely a család kikapcsolódásán túl akár egy érkező barát vagy családtag, vendég kényelmét is szolgálja.

Családi- és vendészoba

A következő szobában egy kislány szoba kapott helyet. Itt is, mint a családi szobánál a mennyezethez nem nyúltam, hisz az rengeteg munka lenne, így inkább új színt kapott a lambéria és máris világos, otthonos és meleg hercegnőlakot kaptunk.

Kislány szoba

A harmadik szoba egy fiú szoba, mely hajós felfedező témakörre épült.

Fiú szoba

És természetesen ezen a szintes is található egy kényelmes méretű fürdőszoba is!

Zuhanyzós fürdőszoba

És ezek csak a lakószintek! Emellett még egy garázs szint is található, ahol az autó parkoltatása mellett még egy kamra és egy műhely is található. De ami ennél is izgalmasabb, az a hatalmas pince szint. Méretének köszönhetően egy kényelmes edző és wellness rész alakítható ki. A ráadás, hogy közvetlen kertkapcsolattal is rendelkezik!

Pinceszint játékterem
Pinceszint wellness
Welness a pincében

Sok munka volt, de bátran kijelenthetem, hogy az eddigi munkáim közül talán ez állt legközelebb a szívemhez. Régen az építkezés nagyon alapos és átgondolt volt. Nem csapták össze egy-két hónap alatt, így azt gondolom ezeket az épületeket meg kell tartani és új élettel megtölteni! A ház felújítás jó szerzvezéssel, tervezéssel egy pozitív élmény az ember életében.

Még több képet itt találsz!

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

Minmál konyha inspirációk

Minimál konyha inspirációk

Napjaink egyik legkedveltebb lakberendezési stílusa még mindig a minimál. így a minimál konyha is közkedvelt. Letisztult formák, világos színek, minimális dekorációk. Azt most is hangsúlyoznám, hogy ez a stílus csak kimondottan rendszeretőknek ajánlott, mivel ha ebben az enteriőrben nincs rendszer, hamar eluralkodik a káosz…

Forrás

Előszoba, nappali, étkező konyha 30 m2-en

modern lakás berendezése

Egy kedves fiatal házaspár keresett meg azzal a kéréssel, hogy újonan épülő otthonuk terveit nézzük át. Az építkezés egyik legjobb szakaszában kerestek meg, hiszen még csak a főfalak álltak, a válaszfalak még alakíthatóak voltak.

építés alatt álló lakás

Elkészítettem három elrendezési tervezetet az életvitelüknek megfelelően, melyből kiválasztották a számukra legkedvesebbet.

Az összesen 30,19 m2-es területet az eredeti terveken az alábbiak szerint oszlott meg: előszoba 5,08 m2 ; konyha-étkező 8,08 m2; nappali 17,03 m2. Ezek első látásra jó méretek…de

A pár szeretett volna reggeliző pultot és bővíthető étkezőt is… így egy kicsit tologatva a zóna határokat, megszüntettünk egy pengefalat és megnöveltük egy méter hosszan teljes széleségben a konyha étkező méretét a nappali irányába. Ezekbe a méretekbe már a pár elképzelése is belefért.

Alapvető kérés volt, hogy az új bútorok mellé a meglévő bútorokat is tervezzük be.

Ezen változtatások tükrében születtek az alábbi tervek:

Előszoba

Igyekeztem a maximális helykihasználásra és ezért egyedi beépített előszobabútort terveztem.

Ez alkalmas kabátok és egyéb holmik tárolására, elrejtésére. Az előszoba folyosó részében kapott helyet a cipőtárolás.

Konyha

A konyha fontos részt kapott a tervezésbe, eddig ugyanis igen kicsi területen tudott szorgoskodni a háziasszony. Aki rendszeresen főz, az pontosan tudja miről beszélek, ezért a lehető legnagyobb, legpraktikusabb konyhát igyekeztem megtervezni.

Az „U” alak kényelmes mozgástbiztosít, ahol minden funkció könnyen elérhető. A reggelizőpult pedig több funkciót is ellát. Amennyiben nem folyik ott étkezés, tökéletes hely a főzési előkészületekhez.

Étkező

Az étkezőt is bővíthetőre kellett tervezni akár vendégek érkeznek vagy ha bővül a család, minden igényt kiszolgáljon.

Itt kapott még helyet a kamraszekrény is.

Nappali

A nappali – bár csíptünk le belőle egy kicsit, még mindig elég tágas és komfortos maradt a család számára.

A reggelizőszékek pedig kifordítva fotelként szolgálnak egy-egy baráti vagy családi összejövetel esetén.

Mivel a legtöbb bútor színe fehér vagy szürke ezért a fal mintázásával és színes kiegészítőkkel dobtam fel a lakás hangulatát.

Bízom benne, hogy a megvalósítás után sok-sok boldog, kényelmes évet tölt el itt majd a házaspár.

Nőies otthon egy sikeres nőnek!

Glamour lakás

Akik követik az oldalam, azok már tudják, hogy sikeresen vizsgáztam lakberendezésből. Így én is azok közé csatlakozhatok, akiknek a hobbija a munkája. Sokan évek óta követik oldalam, nekik külön köszönöm a kitartást és az ösztönzést, hogy tovább képezzem magam. Bízom benne, hogy még több hasznos cikkel és inspiráló képpel segíthetem a felújítani vágyókat és a nézelődőket.

A vizsgamunkám Glamour stílusban készült, egy 20 éves fiatal modell hölgy számára. Nem állandó tartózkodásra használja, kizárólag akkor, mikor Busapesten van fotózása. A lakást alkalmassá kellett tenni pihenésre és társas összejövetelekre, valamint teret kellett biztosítani a hölgy hobbijának is, ami a fotózás.

A tervezést végigkíséri a Glamour stílus csillogó nagyvonalúsága, miközben az egyedi bútorok, több funkciót is betöltenek.

A társalgóban elhelyezett üveg asztal a kényelmes fotelekkel alkalmas egy barátnős beszélgetésre, de méreteinek köszönhetően akár egy komplett ebéd vagy vacsora is elkölthető mellette.

Az ablak alatt egy alkotó kuckó került kialakításra, amibe egy monitor/tv-t rejtettem, így ha retusálni szeretné a képeit egyetlen mozdulattal felnyitja a szekrényt és hozzáfér minden szükséges kütyühöz. Ha pedig csak pihenni szeretne, megnézheti a kényelmes párnáknak dőlve a kedvenc filmjét.

A konyha is több funkciós. A bár alkalmas egy finom koktél iszogatására a barátokkal, de egy finom reggeli elfogyasztásához is tökéletes reggelizőpult.

A többi részlet bízom benne magáért beszél…

Akkor íme a képek és akit érdekel, lejjebb a teljes vizsgamunkámat megtekintheti. Ez kicsit rálátást ad a munkámra, hogy miben lehet azok segítségére, akik most tervezik vagy már nyakig benne vannak az építkezésben, felújításban.

Bejárat
Társalgó / Étkező / Alkotókuckó
Bár / Konyha
Háló
Piperesarok
Fürdő
Mosdó

A teljes dokumentáció itt tekinthető meg! Kis türelmet NAGY MÉRETŰ DOKUMENTUM!

Praktikus konyhai rendszerezés

Konyhai renndszerezés

A konyhai rendszerezés elengedhetetlen tervezési szempont minden konyha kialakításánál. Ha nem gondolunk erre, abba a hibába eshetünk, hogy kedvenc edényeinknek, konyhai kellékeinknek nem lesz helye vagy csak sok-sok pakolás árán féünk hozzájuk. És hát ki szeret így főzni?

Nagyon fontos, hogy minden amire rendszeresen szükségünk van az könnyen elérhető helyen legyen és ha előre betervezzük egy centivel sem foglal több helyet, mint amire szükség van.

Vegyük sorra, mi is az amit használunk a konyhába?

A legelső és legfontosabb maga a konyhapult. Nagyon fontos, hogy a mérete – ha már egyedi bútort tervezünk – alkalmaszkodjon a magasságunkhoz, így kényelmesen elvégezhetők lesznek az előkészületek – pucolás, aprítás – elvégzése is. A konyhapult mélysége általában 60-80 cm között mozog (ha nem teszünk rejtett tárolókat), a magassága pedig 86-90 cm között. Ha konyha szigetet is tervezünk arra kell odafigyelni, hogy a pult és a sziget közötti távolság 100-120 cm között legyen.

Ha meg van a konyhapultunk, szigetünk már csak be kell rendezni. Első eszközök, melyeket használunk az előkészítésnél, főzésnél azok a kések, pucolók, vágódeszkák, serpenyők és edények.

Nézzül előbb a kések és egyéb kézi eszközök tárolását. Az első kép talán kicsit túlzó és egy gurmé konyhában tudnám elképzelni, de egy rendkedvelő otthonában is úgyszintén.

Konyhai evőeszköz rendszerezés

cnccookbook.com
Konyhai eszköz rendszerezés
marthastewart.com
Konyhai rendszerezés

marthastewart.com
Konyhai rendszerezés
buzzfeed.com
Konyhai rebdszerezés

orderlydrawer.com

A következő használati tárgyaink az edények, serpenyők. Mivel ezek általában nem csak kis méretűek, át kell gondolni, mit hová tegyünk úgy, hogy az jól áttekinthető, hozzáférhető legyen.

Serpenyő rendszerezés
architectureartdesigns.com

realivin.net
edény rendszerezés
primcousa.com
Edény és fedő rendszerezés
instagram.com

Ha az edényünk a tűzhelyen, jöhet a főzés művészi része a fűszerezés. Fontos, hogy közel helyezzük el a főzőlaphoz és jól áttekinthető legyen.

Fűszertató a hűtőn
thepioneerwoman.com
Fűszertartó szekrény
qoster.com
Fűszerek
vk.com
Fűszertartó
buzzfeed.com

És ha minden a helyén van, nem sülhet ki más mint ínyenc finomság a konyhánkban. Jó étvágyat mindenkinek!

Tetőtér beépítés

Tetőtér beépítés

A tetőtér beépítés régen teljesen megszokott dolog volt, hiszen a padlástér újra gondolásával szinte egy új alapterületnyi helyet kaptunk a házban. Természetesen nem teljesértékűt, hiszen a tető dőlés szőge nagyban meghatározta a jól használható teret. Aki most vásárol régi építésű ingatlant, az bátran belevághat egy ilyen jellegű bővítésbe, hiszen a kilencvenes években vagy korábban épült házak szerkezetileg annyira túl voltak tervezve, hogy egy újabb „emeleti funkciót” is simán elbírnak.

A tetőtér beépítés természetesen kicsit nehezebb dió mint a földszint. Itt sok szempontot kell figyelembe venni

  • Mekkora a padlástér belmagassága
  • Milyen a tető dőlésszöge
  • Milyen terhelhetőségű a födém szerkezet
  • Milyen a szarufák állapota
  • Honnan lehet megközelíteni a padlástere

Minden esetben javasolt egy statikussal egyeztetni. Ő segít abban, hogy mekkora súlyt terhelhetünk a födém szerkezetre a tervezett átalakítással. Hisz súlya van egy gipszkarton válaszfalnak is vagy akár egy padlóburkolatnak. Ha szakember segítségét kérjük, sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.

A kialakításnál érdemes figyelni arra is, hogy – ha mondjuk fürdőszobát is szeretnénk erre a szintre – akkor az alatta lévő szinten hol mennek a vízcsövek, hogy a lehető leg egyszerűbb legyen a csatlakozás. De ugyanez igaz a gázra és a villanyra is.

Lássunk előbb néhány példát egy majdnem teljes értékű tetőtér beépítésre. Ebben az esetben – ha „bőven” van helyük – több funkciót is biztosíthatunk a térben.

Tetőtér beépítés
tritmonk.com
Padlástér beépítés
decoholic.org
Tetőtér beépítés
trendhmdcr.com

Majd jön az a helyzet mikor kicsit keskenyebb térrel kell gazdálkodnunk…

Tetőtér beépítés ötletek
futuristarchitecture.com
Tetőtér beépítési ötletek
homystyle.com
Tetőtér beépítési ötletek
interiordesign.net

Gyönyörű enterőrt lehet kialakítani egy ilyen, – néha elfeledett – házrészben is. Manapság pedig akik család alapítás előtt állnak, már vissza nem térítendő állami támogatást – CSOK-ot – is kaphatnak rá. De ennek részleteibe nem megyek bele, mivel nem a szakterületem, de ajánlok egy kedves ismerőst Bedő Helgát, aki már sok családnak segített új otthonhoz jutni. Keressék bizalommal!

Modern konyha

Az elmúl évek nagy divatja volt a minimál stílus. Ez napjainkra kiforrta magát és a sok egyszínű letisztult forma után az emberek közérzete újra egyre több színre és otthonosságra vágyik. Így napjainkban egyre nagyobb teret hódít ismét a modern stílus. A modern stílus a minmálból származik, de színesebb, élhetőbb annál. Ebbe a stílusba belefér egy-egy szem előtt hagyott tárgy, de itt is nagyon fotos még a ren, a rendszerezés.

Ennél a konyha tervezésnél is ez volt a legfőbb szempont. Sok praktikus tárolóhely kialakítása, a küső esztétikum megtartásával.

Egyenes vonalak és játék a fény-árnyék hatásokkal.

modern konyha
modern konyha

Az arany színű szekrények egészent a pult tetejéig érnek, így lehetőség van a háztartási gépek – turmix, pirító, stb. – elrejtésére is.

modern konyha