Panel lakás felújítás

Napjainkban nagyon sok panel lakás felújítás indul. Ezek a stabil, jól megtervezett épületek megérettek a változásra. Bár kötött elemekből építették, mégis sok lehetőség rejlik bennük.

Több módon is nekiállhatunk a felújítással. Van aki szabadulni akar az eredeti elrendezéstől, de van aki abból szeretné kihozni a legtöbbet ami van. Az én kedves ügyfelem az utóbbit választotta.

Tehát az eredeti koncepció maradt egy kicsit modernizálva. A lakás egy fiatalember számára készült. A koncepció egy olyan pasis lakás kialakítása volt, ahol egy hölgy is jól érzi magát.

Az alábbi tereket gondoltuk újra: előszoba, közlekedő, konyha, fürdőszoba mosdó.

Az előszobánál szempont volt a túlzsúfoltság megszüntetése, ezért a hatalmas előszobaszekrény elbontásra került. Helyette világos, praktikus bútorokat terveztünk be, melyek kereskedelmi forgalomban kaphatók. Ennek köszönhetően a költségvetés is tökéletesen pontos, jól kiszámítható.

Panel előszoba felújítás
Panel előszoba felújítás tervei

A közlekedő szélessége miatt, semmi nagyméretű polcot, tárgyat, dekorációt nem helyeztünk el, így egy világutazó falmatrica került fel.

A konyhában a maximális helykihasználásé volt a főszerep, a jelenlegi víz, csatorna és elektromos kiállások figyelembevételével. Mivel két hálószobás lakásról van szó, fontos volt hogy négy ember kényelmesen le tudjon ülni a konyhában. „L” alakú konyhaelrendezést választottunk, ablak alatti reggeliző/ebédlő pulttal. Helytakarékos gépekkel, bútorokkal. A reggeliző/ebédlő pulthoz a székek is úgy lettek kiválasztva, hogy egy mozdulattal a pult alá tolhatók és így a főzés fázisában plusz előkészítő pultkén is szolgál.

A helyszíni adottságokat figyelembe véve – falon kívül futó csövek – és azt a tényt, hogy egy pasis enteriőrt szerettünk volna létrehozni a konyhában az indusztriál stílus karakteres elemei jellenek meg. Ilyenek például a látszó tégla a falon vagy a fekete falon kívül futó csövek.

Panel lakás felújítás tervei
Panel lakás felújítás tervei

A panel lakás felújítás során sokszor érezzük problémának például a mosógép elhelyezését. Van aki a fürdőszobában szereti, van a aki a konyhába látja szívesebben. Ennél a lakásnál a fürdőszobára esett a választás, de itt is a helytakarékos és praktikus szempontok figyelembevételével.

Ennek köszönhetően egy keskeny kivitelű mosó-szárító gépet terveztönk be, mellyel rengeteg helyet spóroltunk. Így befért még egy szennyestartós magas szekrény is.

A kád megszüntetésre került és egy íves zuhanykabin kapott benne helyet. És egy falhoz simuló mosdó, melyekkel maximalizáltuk a térkihasználást.

Panel lakás felújítás tervei
Panel lakás felújítás tervei

Végül de nem utolsósorban a mosdó. Ez a helység is új ruhát kapott, sőt egy új kényelmi funkcióval egészítettük ki. Bekerült egy kézmosó, mely egy igen hasznos kényelmi funkció ennél a helységnél, bár nem volt egyszerű találni, hiszen mindössze 16 cm hely állt rendelkezésre. Emellett egy beépített szekrény is bekerült, mely tökéletesen jól elrejti a tisztítószereket és minden olyan dolgot, melyet nem szeretnénk elől látni.

Panel lakás felújítás tervei
Panel lakás felújítás tervei

Az átalakítás után most már végre a lakástulajdonos személyiségét tükrözi ez az otthon és megszűnik egyszerű lakás funkciója!

Seres-Ölveczki Kriszta lakberendező, látványtervező, otthontervező

,


Hasonó referenciák: