Traktoros fiú gyerekszoba ötletek

A gyerekszoba a leggyakrabban változó helység otthonunkban. Előszőr babaszobaként funkcionál, mikor is a babánk kényelmes evését, pihenését biztosítja. Majd eljön a felfedező korszak, mikor kúszni, mászni kezd végül feláll és elindul. Ezt követően elkezdődik a társas szocializáció, mikor oviba kerül és szeretné minden játékát megmutatni a társainak. Mi szülők pedig törekszünk arra, hogy olyan szobája legyen, aminek minden szegletét imádja. Ezért törekszünk arra, hogy a fiú gyerekszoba és a lány gyerekszoba is összhangba legyen gyermekünk igényeivel.

Ma fiú gyerekszoba ötleteket hoztam. Én magam szerencsésnek mondhatom magam, mert fiú és lány gyermekem is van. Mikor még csak a kisfiam volt, kicsit megtorpantam a szobája tervezésénél, mert legalább négyszer annyi csodaszép lányos tapétát, textilt találtam mint fiúsat. Így mikor még baba volt nem adtam erős karaktert a szobájának, inkább a praktikum , biztonság és a kényelem játszotta a főszerepet.

Mikor kicsit nagyobbacska lett és egy-egy játéknak jobban örült mint a többinek, akkor kezdtem el konkrét téma irányába mozgolódni a berendezéssel. Nálunk az első kedven az a traktor volt. Persze ez mindenkién más és más. Így hát most elsőként traktoros, állatos témában mutatom az inspirációkat.

Traktoros játéktárolók:

Traktoros játék tároló
thekeeperofthecheerios.com
Traktoros szekrény
w.woodshopdiaries.com
Traktoros tároló
rascalandroses.co.uk

A gyerekszoba elmaradhatatlan része a magasságmérő:

Traktoros magasságmérő gyerekszobába
https://www.walldecorplusmore.com

Majd jöjjön a legfontosabb darab a gyerekágy:

Traktoros ágy könyvespolccal
smallwoodprojects.win
Traktor alakú ágy
artistictouchartwork.blogspot.com
Traktor alakú ágy tárolóval
consent.yahoo.com
traktoros emeletes ágy
www.facebook.com
Traltoros gyerekágy
pastehtml.com

És végül, de nem utolsó sorba jöjjön egy klassz játék. A hintaló kicsit újra gondolva…

hinta traktor
ideasandproducts.blogspot.com

Remélem adtam néhány ötletet a traktor rajongó kisfiúk szüleinek.

Növények a falon

Virágok a falon

Minden lakberendezési stílusnak megvannak a maga ikonikus, jellemző bútorai, berendezési tárgyai, azonban egy típusú dekoráció minden enteriőrben tökéletesen mutat, ezek a növények.

A növények nem csak szépek, de hasznosak is lehetnek otthonunkba!

Most kimondottan fali növény installációkat hoztam.

A leg egyszerűbb dekorációs megoldás, mikor polcokat helyezünk el a falon és arra tesszük a növényeket. Itt lehet játszani a polcok formájával, elrendezésével vagy a virágok változatosságával, színeivel is.

Pozsgások a polcon
i.pinimg.com
háromszög alakú növény polcok
isabellestyle.com
Hatszögletű polcok
etsy.com
Lépcső alakú virágpolc
etsy.com

Ezeket követik azok a fali dekorációk, melyeket kimondottan erre a célra gyártottak. Ezeknek is többféle lehet az anyaga: fém, fa, üveg vagy ezek kombinációja. A következő darabok tökéletesen megállják helyüket egy minimál, modern vagy akár industriál enteriőrben is.

Háromszög alakú modern fali virágtartó
etsy.com
Hatszög alakú fém virágtartó
etsy.com
Rusztikus fém virágtartó
etsy.com

A következők a most nagyon divatos látszó beton megoldással készültek. Nem csak az anyaguk, de megjelenésük is igen különleges.

beton fali kaspók
thecooldepot.com

És végül, de nem utolsó sorban jöjjenek az én személyes kedvenceim. Újrahasznosítás, tömeges beültetés, növényfalak:

Vintage virágtartó
revived-furniture-and-home-decor.myshopify.com
Újrahasznosított szita virágtartó
i.pinimg.com
cutypaste.com
fali virágláda
i.pinimg.com
nonagon.style

Remélem mindenki talált kedvére valót ezekben a változatos és élő dekorációkban.

Minmál konyha inspirációk

Minimál konyha inspirációk

Napjaink egyik legkedveltebb lakberendezési stílusa még mindig a minimál. így a minimál konyha is közkedvelt. Letisztult formák, világos színek, minimális dekorációk. Azt most is hangsúlyoznám, hogy ez a stílus csak kimondottan rendszeretőknek ajánlott, mivel ha ebben az enteriőrben nincs rendszer, hamar eluralkodik a káosz…

Forrás

Fredericia Swoon Lounge szék

A Swoon ívelt, teljesen kárpitozott szék mely tökéletes kényelmet biztosít. Az átlagosnál kisebb mérete miatt különösen alkalmas szűkösebb helyekre is. A lába válogatott tölgyfából készült, a kárpit lehet bőr vagy szövet.

Méretei:

Magasság: 83.5cm x Szélesség: 90cm x Mélység: 88.5cm (Ülő magasság: 41.5cm)

Színválaszték:

 Fredericia Swoon Lounge szék színválaszték
 Fredericia Swoon Lounge szék kárpitozott

Előszoba, nappali, étkező konyha 30 m2-en

modern lakás berendezése

Egy kedves fiatal házaspár keresett meg azzal a kéréssel, hogy újonan épülő otthonuk terveit nézzük át. Az építkezés egyik legjobb szakaszában kerestek meg, hiszen még csak a főfalak álltak, a válaszfalak még alakíthatóak voltak.

építés alatt álló lakás

Elkészítettem három elrendezési tervezetet az életvitelüknek megfelelően, melyből kiválasztották a számukra legkedvesebbet.

Az összesen 30,19 m2-es területet az eredeti terveken az alábbiak szerint oszlott meg: előszoba 5,08 m2 ; konyha-étkező 8,08 m2; nappali 17,03 m2. Ezek első látásra jó méretek…de

A pár szeretett volna reggeliző pultot és bővíthető étkezőt is… így egy kicsit tologatva a zóna határokat, megszüntettünk egy pengefalat és megnöveltük egy méter hosszan teljes széleségben a konyha étkező méretét a nappali irányába. Ezekbe a méretekbe már a pár elképzelése is belefért.

Alapvető kérés volt, hogy az új bútorok mellé a meglévő bútorokat is tervezzük be.

Ezen változtatások tükrében születtek az alábbi tervek:

Előszoba

Igyekeztem a maximális helykihasználásra és ezért egyedi beépített előszobabútort terveztem.

Ez alkalmas kabátok és egyéb holmik tárolására, elrejtésére. Az előszoba folyosó részében kapott helyet a cipőtárolás.

Konyha

A konyha fontos részt kapott a tervezésbe, eddig ugyanis igen kicsi területen tudott szorgoskodni a háziasszony. Aki rendszeresen főz, az pontosan tudja miről beszélek, ezért a lehető legnagyobb, legpraktikusabb konyhát igyekeztem megtervezni.

Az “U” alak kényelmes mozgástbiztosít, ahol minden funkció könnyen elérhető. A reggelizőpult pedig több funkciót is ellát. Amennyiben nem folyik ott étkezés, tökéletes hely a főzési előkészületekhez.

Étkező

Az étkezőt is bővíthetőre kellett tervezni akár vendégek érkeznek vagy ha bővül a család, minden igényt kiszolgáljon.

Itt kapott még helyet a kamraszekrény is.

Nappali

A nappali – bár csíptünk le belőle egy kicsit, még mindig elég tágas és komfortos maradt a család számára.

A reggelizőszékek pedig kifordítva fotelként szolgálnak egy-egy baráti vagy családi összejövetel esetén.

Mivel a legtöbb bútor színe fehér vagy szürke ezért a fal mintázásával és színes kiegészítőkkel dobtam fel a lakás hangulatát.

Bízom benne, hogy a megvalósítás után sok-sok boldog, kényelmes évet tölt el itt majd a házaspár.

Ipari épület, mint Média Építészeti Díjazott

Győr-Gönyű Közforgalmú Kikötő

2018-ban a Média Építészeti Díját egy ipari épület nyerte: az új Győr-Gönyű Közforgalmi Kikötő. A listán ez a második ipari funkciójú épület a Budafok kocsiszín után, és már ez is jelzi, hogy az ipari építészet terén régóta tartó teljes igénytelenség és sivárság állapota kezd megváltozni, vagy legalábbis megjelentek az első fecskék. Jobb alkotások ezen a téren utoljára az 1970-es években jöttek létre, azóta jórészt semmi nem történt, csak az egyre lehangolóbb betonsilók és fémdobozok szaporodtak.

Galéria: Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez így legyen. A Győr-Gönyű kikötő irányítóépülete és szervízállása az egyik kritikusnak Bán Ferenc legendás tokaji nyaralóját és a Lupa-sziget lábakon álló víkendházait juttatta eszébe, de a merészen víz fölé ugró, üvegablakos tömeg engem határozottan Zaha Hadid római MAXXI múzeumára emlékeztet. Nyilván lehetne még rengeteg előképet találni, a lényeg nem is ez – hanem, hogy egy kikötői irányítóépület kapcsán egyáltalán  lehetséges építészetről beszélni.

Az említett kiugró épülettestben egyébként a tárgyaló kapott helyet, amelynek belsejéből a nagy üvegablakokon át szép kilátás nyílik a folyami tájra, a Mosoni-Duna torkolatára. Ezzel együtt ez egy kemény épület, inkább az építészek szívét dobogtatja meg, mint a nagyközönségét és a szépsége is ipari szépség: látszóbeton, rozsdamentes acél, szürke és fehér színek, hegyes, szögletes formák. Látszik rajta, hogy ide nem a kilátásban gyönyörködni járnak az emberek, hanem sódert kirakodni uszályokból. A környezet ugyancsak markánsan indusztriális, tehervágányok, utak és tárolók veszik körül, egy ipari park kellős közepén található, két német tulajdonú, nemrég idetelepült acélgyár között, szóval ne ide tervezzék a következő nyaralásukat.

tervező:   Korompay Attila – Térhálózat, Hatvani Ádám, Dékány Tibor – sporaarchitects

A teljes cikk megtekinthető az INDEX oldalán.

Seres-Ölveczki Kriszta otthontervező,  lakberendező

Moduláris design éjjeliszekrény, városi ipari stílusban tervezve

Moduláris éjjeliszekrény designer darab

Ez a moduláris design éjjeliszekrény gyönyörűen ötvözi a fémet és a fát.

Fail Gilmanov egy orosz építész, aki szabadidejében egyedi berendezési tárgyakat tervez. Mivel aktív építész így nem tud túl sok időt szentelni ennek a szenvedélyének, elsősorban ismerősöknek tervez. Tervezői vénája a célt szolgálja, hogy minél praktikusabb, hasznosabb darabokat tervezzen.

Moduláris design éjjeliszekrény alkalmazása

Ezt a design éjjeliszekrényt elsősorban a hálószobába szánta, hogy esztétikusan tudja megoldani a tárolást.

moduáris éjjeliszekrény

Ezt az éjjeliszekrényt a saját kényelmére tervezte több funkciósnak. Lehet használni asztalkának, padnak, polcnak vagy akár komódnak is.

design pad

A különleges formának köszönhetően a bútor átforgatásával új és új formát, funkciót kaphatunk.

desig éjjeliszekrény

Tehát ez a bútor az egyszerű éjjeliszekrényből akár komplett polc vagy padsor is lehet az elemek egymásra vagy egymás mellé helyezésével. Aki egy egyszerű mégis izgalmas darabot szeretne otthonába mindenképp ajánlom.

Jól illeszkedik az industrial vagy a modern stílusba is.

További infó : FAIL GILMANOV

Seres-Ölveczki Kriszta otthontervező, lakberendező


Forrás: espritdesign

Színes gyerekszoba

Színes gyerekszoba inspirációk

Mikor elérkezik az anyaság ideje és bennünk növekszik egy baba, csak arra tudunk gondolni, hogy mi mindent szeretnénk megadni annak parányi csöppségnek. Szeretnénk természetes ételeket, italokat adni-, megóvni attól, hogy elessen és megüsse magát-, és inspiráló környezetet mely az adott életkorban a leg ideálisabb az Ő számára.

A mai gyerekszoba divat kicsit egyhangú, persze ezzel nem kritizálnék senkit, hisz a szürke alapszín mesésen kiemeli a többi szín hangulatát.

Minden gyerkőcnek, minden életszakaszban más és más ingerre van szüksége. Baba korban például nem a színek, hanem a fekete-fehér ütemesen ismétlődő minták keltik fel az érdeklődésüket. Majd ahogy cseperednek a rikító színek – piros, sárga, kék – lesznek érdekesek számukra. Persze ezzel is érdemes vigyázni! Hisz ha túl sok színt zsúfolunk be a szobácskájába, nem fog tudni pihenni, hiszen folyton ingerelni fogják a színek.

A leg ideálisabb megoldás talán, mikor egy pasztell alapot adunk a szobának – lehet az sárga, kék, zöld vagy akár szürke – és csak az egyik falat emeljük ki egy leheletnyit erősebb színnel. Ezzel már megteremtjük a kontrasztot, de mégsem stimuláljuk túl a gyermek agyát. Hisz ha belegondolunk, a játékok, amikkel játszik a szivárvány ezer színében pompázik.

A színek mellett ma újra nagy divatja van a tapétáknak. Első körben ebből hozok most párat:

Tapéta gyerekszobába
successfulworkplace.org
Zöld levélmintás tapéta gyerekszobába
projectnursery.com
Virágos tapéta gyerekszobába
projectnursery.com

A tapétákat népszerűségben követik a falmatricák és a fotótapéták. Mindkettő elemekre van vágva és a felhelyezésnél kell ügyelni rá, hogy minden darab a helyére kerüljön.

Falmatrica gyerekszobába
etsy.com
Fotótapéta gyerekszobába
etsy.com
momtastic.com

Remélem tudtam mutatni a szürke sémán kívül is szép baba és gyerekszobákat, melyek biztonságot, boldogságot biztosítanak a kis jövevényeknek.

Seres-Ölveczki Kriszta otthontervező,  lakberendező


Hasonló cikkek GYEREKSZOBA témában:

GYEREKSZOBA – KÖZÖS FIÚ LÁNY SZOBA – 20 KIVÁLÓ ÖTLET HOGYAN RENDEZD BE!